Amerikai kutatók eredményei szerint tengeri csigák kétszer sikeresen átszelték a tengeri élőlények számára hosszú ideig áthatolhatatlan korlátnak tartott Közép-Amerikát.
Mark Torchin, a Smithsonian Intézet kutatója szerint, ahogy mi a repülőgépeket használjuk, a tengeri csigák talán a madarak révén repülték át a szárazföldet. A „stoppos” csigákat érintő felfedezésről a Proceedings of the Royal Society: B folyóiratban számoltak be, és az eredményeknek szélesebb kihatása is van. „Nemcsak a csigák, hanem számos árapályövi élőlény is „repülhet” a madarakkal” – mondja Osamu Miura, a vizsgálat első szerzője.
A szárazföldi csigák madarakon történő utazásának ötlete Charles Darwinra vezethető vissza, aki azon gondolkodott, hogy a vándormadarak távoli helyekre juttathatják el a csigákat. Úgy hiszik, madarak szállították a szárazföldi csigákat Európából a dél-atlanti Tristan de Cunha szigetére és onnan vissza. Ez a távolság 8851 kilométer. Azonban ez az első vizsgálat, melyben tengeri csigáról mutatják ki, hogy egyik óceánból a másikba „repült.”
A panamai Smithsonian Intézetben dolgozó kutatókat régóta érdekelte, hogy több mint hárommillió évvel ezelőtt, a közép-amerikai szárazföldi híd kialakulása miként ösztönözte a specializálódást és növelte a biodiverzitást. A híd akadályt képezett a tengeri fajok között, melyek egy része hozzáidomult új környezetéhez, és „testvérfajokká” vált, melyek többé már nem tudtak párosodni korábbi rokonaikkal.
A Cerithideopsis californica és C. pliculosa testvér csigafajok génállományának tanulmányozásával – a csigákat 29 eltérő élőhelyen gyűjtötték össze iszapos lapályokban és mangrove erdőségekben Kaliforniától Panamáig a csendes-óceáni régióban, és Texastól Panamáig az atlanti-óceáni régióban – felfedezték, hogy mintegy 750 ezer évvel ezelőtt ezek a csigák a Csendes-óceántól kiindulva megszállták az Atlanti-óceánt, aztán 72 ezer évvel ezelőtt az atlanti populáció visszatért, hogy meghódítsa a csendes-óceáni partokat.
„A tengeri madarak nagyrészt ide-oda vándorolnak Közép-Amerikán keresztül számos útvonalon” – mondja Torchin. „Úgy hisszük, a csigák azért tudtak átkelni a mexikói Tehuantepec – földszoroson, mert az nagyobb repülési útvonal a madarak számára, emellett relatíve lapos és keskeny földterületet ölel fel, amely mindkét oldalán ideális árapályövi síksággal rendelkezik.
„Arra is van esély, hogy a potyautas csigák jót tettek az őshonos populációkkal azzal, hogy új géneket hoztak be, mely segített az ott élő egyedeknek ellenállóvá fejlődni azon közönséges parazitákkal szemben, melyek kasztrálták a csigákat, és meggátolták szaporodásukat „- mondja Ryan Hechinger, biológus. „Most a parazita géneket vizsgáljuk, hogy kiderítsük, ők is eljutottak-e Közép-Amerikába."
A kutatók szerint annak felismerése, hogy ilyen stoppolás végbemehet segíthet felfedni, az új fajok hol telepedhettek még meg, illetve hol kerülhet erre sor a jövőben.
Forrás: Hirado.hu
