Makovecz Imréről közölt megemlékezést szombaton a Financial Times.
Heathcote szerint az 1992-es sevillai világkiállítás Makovecz által tervezett magyar pavilonja Magyarország újból meglelt szabadságának jelképévé vált. Makovecz Imre 1956 után minden lehetséges alkalommal szembeszállt a kommunista rezsimmel, amely folyamatosan igyekezett őt félretaszítani, bár e törekvés ritkán járt jelentősebb eredménnyel.
Makovecznek már az 1960-as években is minden alkotása kísérlet volt a rendszerszerű, előre gyártott elemekre alapozott, "tömegtermelési" módszerrel dolgozó építészet elhatalmasodó folyamatának visszaszorítására, jóllehet Magyarország arra volt "ösztönözve", hogy ezt a módszert importálja a Szovjetunióból - írta megemlékezésében a Financial Times szakírója.
Heathcote szerint Makovecz Imre hevesen ellenezte az univerzális tervezési megoldásokat, és abban hitt, hogy az építészeti terveknek kötődniük kell a tájhoz és a népi emlékekhez. Az 1970-es években olyan építészeti nyelv kifejlesztésébe fogott, amely vegyíti a nép motívumokat az organikus építészettel. Fiatal tanítványok csoportját gyűjtötte maga köré, akiket titkos összejöveteleken arra oktatott, hogy saját kezükkel építsenek, és értsék az elnyomott magyar kultúrát. Ez az iskola túl fogja őt élni - állt a Financial Times szombati írásában.
Edwin Heathcote szerint Makovecz Imre - számos sikeres kortársával ellentétben - nem akart globális szupersztárrá válni; túlságosan kötődött a magyar tájhoz és a nyelvhez. Építészeti, jelképi stílusa egyszerre tette őt nemzetközi ihlető erővé és utánozhatatlan jelenséggé. Költői volt, karizmatikus, végtelenül nagyvonalú, ugyanakkor hajthatatlan; egyedi módon magyar és igaz, nagy ember - zárta le Makovecz Imre méltatását a Financial Times szakírója.
Forrás: MTI
