A Magyar Kerékpárosklub ősszel újra elindította Magyarország legnépszerűbb kerékpáros kampányát, a BAM-ot azaz a Bringázz a munkába! akciót.

Az akció a kerékpárral való munkába járás előnyeire és pozitívumaira hívja fel a figyelmet, ugyanis a kerékpár a legolcsóbb és legkörnyezetbarátabb közlekedési eszköz.
A BAM először 2008-ban indult és azóta minden évben megrendezésre kerül. Az akció évente több mint 20 ezer közlekedőt aktivizál, akik az 5 hetes kampányidőszak alatt kerékpárral járnak munkahelyükre. Most hétfő reggel megszállták a Gellért teret a kerékpárosok, és egy figyelemkeltő flashmobbal próbálják felhívni a figyelmet a kerékpárral való munkába járás előnyeire. Szerdán pedig a Széna téren kampányoltak a két kerékért.
A néhány perces akció keretein belül az aktivisták a piros lámpánál várakozók elé egy hét méteres molinót feszítenek ki „Bringázz a munkába!” felirattal, miközben a többiek óriás szövegbuborékokat helyeztek el a várakozó autók mellett. Szerdán a szövegbuborékok helyett László János és kollégái almát osztogattak a dugóban várakozó autósoknak.
A résztvevők egészen 2011. október 26-ig regisztrálhatnak a bringazzmunkaba.hu weboldalon, ha van kedvük rögzíteni, hányszor és mennyit tekertek.