Hobbija a direktorkeresgélés – mondhatnánk viccesen Gáspárik Attiláról, aki egy darabig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak keresett igazgatót, s miután nem talált, elvállalta a feladatot ő maga. Igen ám, de ezzel megüresedett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori széke, az új színházigazgató most oda keresgél új vezetőt. Mert ugye nem mindegy, hogy a régi szeretője kihez kerül az embernek.

Rektori székről színházigazgatóra váltottál. Miért? Nem volt már kihívás a színitanoda vezetése?

De kihívás volt. Ez egy nagyon hosszú probléma, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak az elmúlt 20 évben senki nem volt igazi vezetője. Mindenki ideig óráig örült itt a székének, de senki nem gondolkodott abban, hogy egy arcélet, egy profilt kialakítson ennek a színháznak. Na már most, én úgy éreztem, hogy kudarcot vallott minden olyan kísérletem, amelyben igazgatót kerestem a színháznak. Nagyon sok emberrel beszéltem itthon és külföldön, de azt mondták, hogy olyan állapotban van ez a színház, hogy ezt nem lehet elvállalni. Az öngyilkosságnak az egyik nagyon kegyetlen formája, ha valaki ezt átvállalja. Tudomásul kell venni, hogy itt van egy építkezés 2005 óta, nincs befejezve, hogy abból mi készült el s mi nem, azt sem tudja senki. Pénzek tűntek el, s közben minden ellenőrző szerven a színház átsiklott, nem lehet tudni, hogy miért.

Mi volt az utolsó pont, amikor eldöntötted, hogy akkor te leszel majd vezérigazgató?

Amikor az utolsó kísérletem is kudarcba fulladt, hogy igazgatót találjak. Amikor visszamondta valaki – nem akarok nevet mondani –, és amikor láttam a végzős színészeket, ahogy toporognak, s amikor beszélgettem velük, hogy ki hova menne, azt mondták, hogy bárhova, csak Vásárhelyre nem. És akkor azt mondtam, hogy az egyetemet nem lehet tovább építeni, nem lehet tovább haladni, ha nincs a közelben egy olyan nézőpont, egy olyan perspektíva, amely sarkallja az embert. Akkor azt mondtam, hogy feláldozom magam. Persze azért nem olyan nagy áldozat, hisz az ember hiú és szereti a kihívásokat. Ha nem volnának, akkor vissza lehetne vonulni. 45 évesen, anyagilag relatív biztonságban vagyok, tanítok, megélek belőle. Milyen gondom kellene legyen? De azt mondtam, hogy most vagyok talán életem legdinamikusabb szakaszában, most kell kipróbálni, hátha tudok valamit csinálni. Sokan biztattak is, hogy vállaljam el.

S a két funkció kizárja egymást?

Ez érdekes, én lemondtam a rektorságról, de ha megnézzük, orvosi egyetemen, csak az lehet rektor, aki klinikavezető is, a román parlamentben legalább négy rektor ül, aki egyszerre szenátor vagy képviselő és rektor. Ha úgy vesszük ez a kettő mehetett volna együtt, de én erkölcsileg nem tartottam tisztességesnek. Szerintem sokkal több ügyes és tehetséges ember van ebben az országban, mint ahányan elfoglaljuk ezeket a helyeket. Tudni kell, hogy én világéletemben utáltam a hatalmat, az igazgatókat, egyáltalán a hatalmi struktúrákat, ahhoz hogy most már 11 éve nekem is annak kell lennem.

Milyen vezetőnek tartod magad?

Rapszodikusnak. Néha elveszítem a türelmem, és akkor nem kommunikálok, hanem megoldok egy kérdést, amit nem nekem kellett volna megoldani, s akkor látom, hogy a kollégáim állnak egyik lábukról a másikra, mert közben rájöttek, hogy mit kellett volna csinálniuk, de én nem várom be őket, mert sietek. A kiegyensúlyozottság és mértékletesség szobrát nem rólam fogják megmintázni, ezek a negatívumok. Pozitívum az, hogy jól tudok kombinálni és bármilyen változás örömmel tölt el. Ha reggel arra készülök, hogy kapálnom kell, és fél perc múlva mégis vízisíznem kell, az engem nem zavar, tudok menetközben alkalmazkodni.

Több mint 3 évet voltál rektor. Mi az, amit sikerült megvalósítani, mi az, ami még hiánycikk?

Azt hiszem egy struktúrát tudtunk kialakítani, vagyis döntési mechanizmus született: ha egy probléma van, már meg lehet oldani, nem „egyszemélyfüggő” az egyetem, ahogy előtte működött. Emellett óriásit tudtunk előrelépni infrastruktúra tekintetében. Rengeteg felülettel növekedett meg a színházoktatás lehetőség, új épületeket adtunk át, a régieket kipofoztuk. Új szakokat indítottunk be, táncképzés, díszlettervező képzés, közönségszervezés, multimédia. Sikerült akkreditálni ezeket, sikerült elérni a legnagyobb bizalmi indexeket.

Hiánycikk?

Ami hiánycikk az, hogy szakmailag többet kellet volna koncentrálni a felkészülésre. Vannak hiányai a tanári karnak, nem vagyunk megérve 100 százalékosan egy nagy egyetem tanári karára. Sokkal többet kellene képezzék magukat a kollégáim, sokkal többet kellene publikáljanak. Meg kellene reformálni a színésznevelést, amit már nem lehet úgy folytatni, mint évekkel ezelőtt. A könyvkiadónkat nem sikerült akkreditálni, mert nem írtunk elég könyvet, mert mindenki elfutott más könyvkiadóhoz.

Tehát van még munka...

Természetesen, de őszintének kell lennünk, és be kell vallanunk ezeket. Ahogy József Attila mondta, a múltat be kell vallani.

Kit látnál szívesen a rektori székben?

Szerintem többen is alkalmasak a feladatra, attól függ, hogy mit akarunk a jövőben.

Egyetemen belül vagy kívül?

Belül is meg kívül is látok több lehetőséget. Ha szakmailag előrébb tudunk lépni, márpedig előre kellene lépjünk, ahhoz egy nagyon komoly felkészült Európa-szerte elismert emberre van szükség. Kolozsváron él egy ilyen ember, Bács Miklósnak hívják, jelenleg Velencében tartózkodik. Ő alapította a színit Kolozsváron.

Ez azt jelenti, hogy most a színinek is keresed az igazgatót?

Természetesen, vulgáris lesz a hasonlat, de az embert érdekli, hogy a volt szeretői kihez kerülnek, és az egyetem az továbbra is az én munkahelyem marad. Bács Miklós egy olyan egyén, akit a román tagozat is elfogadna, merthogy románul is úgy tud tanítani, ahogy angolul, vagy olaszul. De szerintem az eddigi rektorhelyettes, Sorin Criºan is alkalmas a feladatra, mély empátiával van a magyar tagozat iránt, mert ugye ez zavar minket a legjobban, hogy ha odakerül egy román, akkor mit fog csinálni a magyar tagozattal. Neki van egy pici hátránya, hogy ő a színésztudományok felől jön, és szerintem egy gyakorlati emberre van szükségünk ezekben a kérdésekben.

Igen rólad az a hír járta, amikor rektor lettél, hogy hosszú idő után először lett színész a rektor. Ez ennyire fontos?

Abban a periódusban jó volt, mert akkor a fő hangsúly a színésznevelésen volt, most már más is van. Tény, hogy egy olyan ember kell rektornak, aki a gyakorlatban is tudja a dolgokat. Nagyon sok egyetemen tanít olyan ember, aki az egyetem után rögtön ott maradt, és nincs érdemi munka mögötte, szerintem az nem jó. Újságírást is az tanítson, aki írt már újságot.

Hol áll ma romániai magyar színészképzés?

2011-ben Romániában a magyar nyelvű színészképzés pont olyan színvonalon áll, ahol a magyar színházaink vannak, se nem jobb, se nem rosszabb. De ha megnézem azokat a színészeket, akik országos díjakat és nemzetközi díjakat hoztak haza, azok Marosvásárhelyen képződtek, például Bogdán Zsolt, Hatházi András, Bács Miklós, de a fiatalok között is például Péter Hilda.

Milyen ma a kolozsvári és a vásárhelyi színitanoda viszonya?

Nem konkurencia a kettő egymásnak, nálunk egészen a doktori képzésig folyik az oktatás, és mindenekelőtt egy Művészeti Egyetem vagyunk, amelynek az egyik ága a színészképzés. Attól vagyunk mi másak, hogy mi generációkat bocsátunk útjára: rendező, színész, díszlettervező, koreográfus, drámaíró mind egyszerre megy színpadra. A generáció pedig mindig nagyobb „kárt” tud tenni, mintha egyenként megy be valaki, és őt levadásszák. Ez a mi óriási előnyünk, s Kolosvár nagyon messze áll attól, hogy ezt megvalósítsa. Szerintem elférünk egymás mellett.

Nincs túlképzés, van helyük a piacon a színészeknek?

Mindenhol túlképzés van. Újságírásban is, informatikusokban is. Ahogy látszik, mi is egy picit visszafogtuk magunkat, nem töltöttük be mindig a helyeket. Túlképzés van, és ez nem jó, mert ez egy olyan szakma, ahol nehezen lehet aztán megélhetést szerezni. Annak ellenére hogy van színész nálunk, aki fővilágosító, parlamenti képviselő, Román Rádiótársaság elnöke, vagy van, aki tévériporter lett. Azért elhelyezkedtek máshol is, de tényleg túlképzés van. A szakmánkban az a baj, hogy mindig fiatalokat képzünk, de az én generációmból van a legnagyobb hiány. A 40-50 éves korosztályból hiányzik a legtöbb, s ezt nem tudjuk kiképezni, ehhez öregedni kell.

Ha újrakezdhetnéd, hol tanulnál színészetet?

Csakis Vásárhelyen.

Magyarországon sem?

Magyarországon sem. Marosvásárhely egy olyan kisváros, ahol a tanároknak mindig volt ideje és lesz ideje a hallgatókra koncentrálni. Kolozsváron is nagy a nyüzsgés, és egy tanár nagyon ritkán ér rá. Én azt hiszem Marosvásárhelyen tanulnék, de ha újrakezdhetném, nagy valószínűséggel nem színészetet tanulnék.

Hanem?

Hát én filmben szerettem volna utazni, filmrendezés is érdekel. Akkoriban azonban, amikor én érettségiztem még a filmnézés is problémás volt. De ha lehetne rendező lennék, filmrendező.