Nyolcvan éves korában elhunyt George Baker, akit többek között az angol krimisorozat, a Ruth Rendell Mysteries detektíveként ismerhettünk meg.

Egyik lánya, Ellie Baker a BBC-nek a következőket mondta apjáról: Apa imádta Wexford szerepét, és a megformálásáért is rajongott. Nem munkaként fogta fel, szórakozás volt ez számára.
Harmadig felesége Louie Ramsey, akivel a filmvásznon is házaspárt alakítottak (ő játszotta Dorát a Ruth Rendell Mysteries-ben) szintén idén hunyt el.
Baker igazán sokoldalú személyiség volt, hiszen a színészet mellett íróként is megmutatta tehetségét. Főként televíziós darabokat írt. Egyik díjnyertes műve a The Fatal Spring a BBC-n volt látható, első ízben 1980-ban.
Baker Bulgáriában született 1931-ben egy angol diplomata fiaként.
Ír édesanyja a II. világháború ideje alatt menekítette Angliába.
Saját színháztársulatot alapított, és járta az országot, rendezett és játszott is.
1987-től, egészen a kezdetektől volt szereplője a Ruth Rendell Mysteries-nek.
A műsort tizenhárom éven keresztül sugározták, hatalmas sikereket aratva minden vasárnap este.
Rengeteg díj mellett, 2007-ben kitüntették Bakert jótékonysági programja miatt, melyben ifjúsági klubjának gyűjtött pénzt West Lavingtonban.
Forrás: BBC