Kerti székekre szerelt ballonokkal kísérelnek meg rekordtávot megtenni a mérsékelten barátságos országban.

Most azonban egy még vakmerőbb mutatványra szánta el magát egy iraki adrenalin-vadász, Farid Lafta társaságában. A terv szerint két összeszerelt kerti székkel és 300 ballonnal fognak megtenni egy 650 kilométeres távot Irakban. „Az, hogy egy iraki és egy amerikai közösen indul el egy ilyen útra azt üzeni a világnak, hogy az álmokat igenis meg lehet valósítani és a határ a csillagos ég.” – mondta Couch. „Most, hogy a Szaddám Husszein rezsim megdőlt és az amerikai katonák kivonulnak az országból, eljött az idő, hogy az emberek elkezdjenek álmodni és újra felépítsék az országukat.” – tette hozzá.
A speciális székeket már előzetesen elküldték Lafta lakhelyére, Dubaiba, így csak a ballasztként szolgáló üdítőitalt viszi magával Couch a Közel-Keletre. „Nem mertem becsomagolni a légpuskámat, mellyel eddig a leszállást szabályoztam, de Farid Lafta azt mondta, hogy ne aggódjak, fegyverből van ott elég.” – mesélte a felkészülésről a vakmerő kalandor, akit felesége és egy forgatócsoport is elkísér az úton.
A repülést közel 8500 méter magasra tervezik, így a felszerelésbe az oxigénmaszkoknak is be kellett kerülniük. Couch legnagyobb félelme a vállalkozással kapcsolatban az, hogy esetleg átsodródnak a szomszédos Iránba, de bízik benne, hogy jó szelük lesz.
Lehet, hogy ez az utazás nem olyan nagyléptékű, mint a Jules Verne által megírt „80 nap alatt a Föld körül”, de valószínű, hogy legalább olyan kalandos lesz.
Forrás: weird news