A tizenévesek nem csípik az iróniát. Halálkomolyan veszik a szerelmet, fájdalmat, halált. Legalábbis azok, akiknek vers él a szívükben

A múlt hét végén meghívtak – az Erdélyben lassan egyedüli nemzetközi – vers- és énekmondó verseny döntőjének zsűrijébe. Mit keresnék én ott? – tiltakoztam az elején, hiszen verset mondani ugyan több mint negyed évszázada színpadokon mondtam, de azóta sem; írni is írtam gyerekkoromban, de hát Kosztolányi szerint minden gyermek költőnek születik, csak kinevelik belőle.

Aztán eszembe jutott Bernard Shaw, akinek ragyogó önigazoló mondásától még bírálói is elhallgattak, noha a festők azt kérték számon tőle, hogyan merészel művészeti kritikát írni, amikor soha egyetlen képet nem festett. „Életemben soha egyetlen tojást sem tojtam, de meg tudom állapítani a főtt tojásról, hogy friss-e vagy sem…” – mondta Shaw.

Nos, megvallom, ahogyan Shaw szerette a tojást, úgy szeretem én a verset. Sokszor fohászkodok magamban KAF soraival: egy kis lírát, ha lehet még…

Úgy tűnt, elhal a vers. A XVIII. Bartalis János vers- és énekmondó verseny szervezői is – elővigyázatosan – a kortárs költészet seregszemléjének mottójául Anavi Ádám rezignált felismerését választották: „gyengül a versnek hatása./ A kompjuter aláásta!”

Arra nem számítottam, hogy éppen a komputer korszak gyerekei cáfolnak rá az immár klasszikus költőnk pesszimizmusára. Közel félszáz középiskolás és egyetemista jött el Brassóba, hogy előadja saját értelmezésében az erdélyi és magyarországi költők verseit.

Még nagyobb volt a döbbenetem a verselőadók hallgatása közben. A költők nagy részét személyesen is ismertem, ismerem, értékeltem, értékelem finom vagy gyilkos iróniájukat, öniróniájukat. Ennek az iróniának azonban nyoma sincs a mai tizenévesek lelkében. Ők Szilágyi Domokos gúnyba átcsapó, maró iróniáját, KAF intellektuális humorát, Orbán János Dénes makkravevős csúfondárosságát halálkomolyan veszik.


Elsívárosodott, érzelemhiányos időnkben a fiatalok nem komputerekké akarnak válni, hanem emberré, akinek vannak érzései, vágyai, aki szeretve gyűlöl és gyűlölve szeret, aki hisz, akinek az emberiség fokmérője az emberiesség.

Az alkalmasabbak nem törődnek bele a lét sívárságába. Vers van a szívükben, s ez akár elég is lehet a boldogsághoz.