1928-ban, ezen a napon mutatták be a Steamboat Willie című rajzfilmet, melyben először jelent meg az azóta világhírűvé vált Mickey egér.

Ugyan Mickey már két korábbi filmben is feltűnt, de azok nem hagyták el a stúdió falait, így a Steamboat Willie megjelenését tartják a pimasz kisegér születésnapjának. A filmben szerepel Mickey barátnője, Minnie is.
A film 13. helyen szerepel a világ 50 legjelentősebb rajzfilmjeinek rangsorában, és „kulturális, történelmi, valamint esztétikai kiválósága miatt” az Egyesült Államok Nemzeti Film Nyilvántartó Hivatal a védett, megőrzendő alkotások közé sorolta.