Erdély néhány megyéjében még a háború alatt is újévkor, az "aranyos csikó" hozta a gyermekeknek az ajándékot.

A karácsony Jézus születésének és a szeretetnek az ünnepe. A karácsonyt megelőző hétköznapokon, a hosszú téli estéken együtt volt a család. Beszélgettek, adventi, karácsonyi dalokat énekeltek, ezzel is készülve Jézus születésének ünnepére. Amikor az esthajnali csillag már feljött, akkor került sor a karácsonyi vacsora elfogyasztására. Ezt sok ház udvarában a gazda puskalövése előzte meg a gonosz lélek elriasztására. A gazdasszony mindent előre kikészített az asztalra, mert a vacsorát végig felállás nélkül kellett elfogyasztani. Imádkoztak, majd első fogásként mézbe mártott fokhagymát, dióbelet nyeltek. Ennek gonoszűző célzata volt.
A karácsonyi asztal elképzelhetetlen volt hal, beigli, valamint alma és dió nélkül. A kerek alma a család összetartásának szimbóluma. Vacsora után a gazdasszony kezébe vett egy szép, piros almát, és annyi szeletre vágta, ahányan ültek az asztalnál, mondván: amilyen kerek az alma, olyan kerek, összetartó legyen a család a következő esztendőben.


Régen és ma egyaránt a karácsonyi ünnep egyik fénypontja a karácsonyi lakoma. A karácsonyi ételeket a ház asszonya szépen terített asztalra tálalta. Régen az asztalnak nagyon nagy jelentősége volt a falusi házaknál, talán a legjobban tisztelt bútordarab volt. Karácsonykor piros csíkos terítőt tettek az asztalra. A karácsonyi abrosznak varázsereje volt: bőséget, egészséget hozott..
Karácsonykor a fő étel a húsleves, szárnyas , töltöttkáposzta és a diós-mákos kalács. Meghatározott étrendje volt a vacsorának. Előtte mindenesetben imádságot mondtak. Hegyközcsatárban és környékén a mai napig a nagy disznótoros időszak inkább az advent utolsó hete, amikor a családok a levágott disznóból készítették el a Karácsonyi lakomát.

A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század negyvenes-ötvenes éveiben városon jelent meg először, Erdély néhány megyéjében még a háború alatt is újévkor, az "aranyos csikó" hozta a gyermekeknek az ajándékot.