A holland születésű művész operákban és filmen is sokat szerepelt.

A tenor Heesters A bécsi Volksoperben mutatkozott be először 1934-ben. Karrierje akkor kezdett beindulni, amikor 1935-ben (két évvel a náci hatalomátvétel után) Berlinbe szerződött, ahol hamar a Komische Oper közönségének ünnepelt kedvence lett.
A későbbiekben több filmben is szerepelt, úgy mint a Die Leuchter des Kaisers, vagy a Das Hofkonzert.
Heesters elsősorban saját hazájában haragította magára a népet. 1964-ben – a háború után először – próbált fellépni Hollandiában, de lefütyülték a színpadról. Ezután 44 évig nem is tért vissza hazai színpadra, de legutóbbi, 2008-as fellépését is tüntetések kísérték.
Forrás: Huffington Post