69 évvel ezelőtt, 1943. január 1-jén hunyt el Rejtő Jenő (írói álnevei: P. Howard, Gibson Lavery), aki a magyar irodalom egyik legismertebb, legolvasottabb és legnépszerűbb szerzője volt.

Bár írt verset, színdarabot, novellát, útirajzot, bohózatot, filmforgatókönyvet, sőt újságcikkeket is – ami azonban végül halhatatlanná tette, az egy sor utánozhatatlan humorú, álnéven írt „pengős regény” lett.

Ha elhangzik az „Uram, a késemért jöttem!” mondat, az ember rávágja: Piszkos Fred, a kapitány! Az elkötelezett Rejtő-rajongók pedig Gorcsev Ivántól a Krokodilig, Fülig Jimmytől Vanek úrig a vissza-visszatérő szereplők részletes személyleírását is gond nélkül sorolják.

Rejtő Jenő 1905. március 29-én született Budapesten egy nyomdai tisztségviselő harmadik fiaként, Reich Jenő néven. Testvéreihez hasonlóan ő is nevet változtatott később, így lett Rejtő Jenő, míg a többiek az Egri és a Révai családnévek mellett döntöttek. A későbbi ponyvaírót rosszcsont lurkóként lehetne leginkább jellemezni. Életére sokszor igaz, hogy akár saját regényhőse is lehetett volna: a gimnáziumból például azért rúgták ki, mert felpofozta egyik tanárát, a színészi pályától meg azért kellett búcsút vennie, mert sebesülthordó szerepében a színpadon sikeresen elejtette Törzs Jenőt, az ünnepelt színészt. Az is érdekes tréfája a sorsnak hogy ugyanez a Törzs Jenő játszotta el évekkel később Rejtő Aki mer az nyer operettjének főszerepét 150-szer is az óriási sikernek köszönhetően.

Rejtőt 19 évesen vették fel Rákosi Szidi színitanodájába, s bár karrierjének a nagy színész leejtése véget vetett, a színházhoz való vonzalom megmaradt. Ezután Berlinbe ment szerencsét próbálni, most már a színfalak másik oldalára, színdarabírást tanulni. Kezdetét vette az utazás, amiből 2–3 éves vándorlás lett és Rejtő regényíró munkásságának fő ihletforrása. Tanulmányai mellett lovakat csutakolt és amikor elfogyott a pénze, tovább állt Hamburgba. Aztán bejárta Európát: Prága, Bécs, Konstantinápoly, Párizs, bebarangolta Franciaországot, majd Marseille-ben beállt az idegenlégióba. Innen „egy ezredorvos kitüntető jóvoltából és egy megevett fél darab szappan segítségével rövid idő alatt” szabadult és folytatta a csavargást Európában. Aztán egyszercsak Olaszországból „egy hirtelen ötlettől sugallva, minden eddiginél kalandosabb és veszélyesebb útra indult: hazajött Budapestre”.

Budapestre való visszatérése után anyagi gondokkal küszködött, több mellékállásban is dolgozott. Álmáról, a színházról nem mondott le, ám a gyerekkori barátja tanácsára elvetette eredeti tervét – egy ötfelvonásos drámát – és bohózatot ír.

Hozzálátott a tízfilléres világvárosi regények írásához, egy ilyennel, ha rákészült, akár két éjszaka alatt is végzett. Regényeit az ökölvívásnak köszönheti a hálás utókor, hiszen bokszedzéseken kialakult barátság révén került kapcsolatba Müller úrral, akinek felajánlotta írói szolgálatait. A legenda szerint a mülleri Nova kiadós időszakban szokott rá Rejtő arra, hogy kézirataival fizessen készpénz híján a kávéházban, a trafikosnál, a szabónál.

A Nova kiadónál jött a P. Howard név, Rejtő második névváltoztatása. Ami innen következik már kevesek számára ismeretlen: Rejtő légiós regényei fanyar humorukkal és a műfaj paródiájával óriási sikert arattak, az író vagány hősei más tájakon és szerepkörben is hatalmas népszerűségnek örvendtek.

Szereplői legendás alakokká nőtték ki magukat: Rozsdás, Ragyás, Bivaly, Piszkos Fred, Vanek úr, Fülig Jimmy, Hümér, a költő (akinek egyes tulajdonságait József Attiláról mintázta), 13. Pác Tivald, a peches betörő, akinek semmi se sikerül; de magát sem kíméli, A szőke ciklon szökött fegyence, Charles Gordon például önnön karikatúrája: „feltűnő ismertetőjele: magas, kopaszodó, hízásra hajlamos egyén, régebbi sérülései következtében forradás torzítja el az arcát”.

Az író egyedülálló humora azért is említésre méltó, mivel ezek a regények a harmincas években születtek, amikor egyre több rémisztő dolog történik az országban, nő a fenyegetettség érzése.

Azért a környező világot ő sem zárhatta ki mindennapjaiból, regényei is sötétedtek, ahogy a felhők gyülekeztek a Kárpát-medence felett, jó példa erre a Csontbrigád, és a gyakran látott idézet belőle: „Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is.”

1942. októberében az Egyedül vagyunk című nyilas folyóirat hosszú „leleplező" cikket írt „Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét” címmel. A közvetve halált okozó cikk írója olyannyira bátor volt, hogy még nevét sem merte adni az íráshoz (ez nem számít különlegesnek), amelynek egyenes következményeképpen Rejtőt súlyos betegen, a nagykátai kórházból hurcolták el munkaszolgálatra, és egy század részeként Ukrajnába került. Ott a nehéz viszonyok és a hatalmas hideg hamar felőrölték a szervezetét, és az 1942-ről 1943-ra virradó szilveszter éjszakán meghalt. Azt mesélték, hogy társait saját regényeit idézve szórakoztatta. Társa elbeszéléséből tudható, hogy ekkor már érezte, hogy a hónapokkal előtte folyamatosan emlegetett Nagy Regény már nem készül el. „Hanem... a Nagy Regényből nem lesz semmi. Pedig... készen van. Itt bent, érted – ujjával a homlokára bök. – Csak hát... hiába, ...te is tudod, hogy hiába.” Ezek voltak utolsó szavai.

Forrás: Mi van ma?