Tudták-e, hogy a szigorú étrendet követő sztárok korántsem számítanak új keletű jelenségnek? Az önsanyargató hírességek egyik első mintapéldánya Lord Byron (1788-1824) volt, aki kétszersülten, szódavízen, olykor ecetbe áztatott burgonyán tengette egyetemi éveit, és meggyőződéssel vallotta, hogy a nőknek kizárólag homársalátát és pezsgőt szabadna nyilvánosan fogyasztaniuk. Életmódjával az angol romantikus költő jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a nagyközönség ma már szinte megszállottan követi nyomon a hírességek kilókkal vívott küzdelmeit - állítja Louise Foxcroft történész.

Byron költői oldalát a könnyed légiesség, alkatát azonban – legnagyobb bánatára – sokkal inkább a „hízásra hajlamosság” jellemezte. A brit poétának a mai hírességekhez hasonlóan keményen meg kellett dolgozni alakjáért. A kövérségtől való rettegés olyannyira elhatalmasodott rajta a Cambridge-i Egyetemen folytatott tanulmányai során, hogy drasztikus diétába kezdett: részben karcsúságának megőrzése, részben elméjének frissen tartása végett.

Mérleg a borkereskedésben

Leginkább kétszersültet, szódavizet és ecetbe áztatott burgonyát evett. Gyapjú alsóruhákba tekerte testét, hogy leizzadja magáról a kilókat, és megszállottan méregette a súlyát. Kiadós étkezéseit jókora adag magnézium-karbonáttal zárta. A London szívében működő Berry Bros & Rudd nevű borkereskedés feljegyzései szerint Byron 1806-ban 88 kilogrammot nyomott, öt évvel később azonban már alig érte el az 57 kilogrammot. Az üzletben gyakran megfordultak a kor stílusos, magukra sokat adó férfijai, hogy otthoni mérleg hiányában – amely csak a 20. század elején jelent meg – a bolt függőmérlegén ellenőrizzék a súlyukat.

Beau Brummel, a régensség korszakának (1811-1820) – ekkor régenshercegként a későbbi IV. György uralkodott Nagy-Britanniában apja, III. György helyett – férfi divatdiktátora nem kevesebb mint negyvenszer mérette le magát a kereskedésben 1815 és 1822 között. Ez idő alatt 81 kilogrammról 69-re fogyott.

1816-ban Byron a Genfi-tónál álló, hírhedt Diodati villában vendégeskedett. Ott tartózkodása alatt mindössze egy vékony szelet kenyeret és egy bögre teát fogyasztott reggelire. Zöldségből álló könnyű ebédjét sörrel ízesített egy-két üveg szódavízzel kísérte, esténként pedig egy bögre zöld teát engedélyezett magának, szigorúan tej és cukor nélkül.

Az elkerülhetetlen éhségrohamokat szivarozással nyomta el. Az állandó éhezés miatt 1822-re rettenetes egészségügyi állapotba került, pedig jól tudta, hogy „a betegségek mintegy feléért” éppen a megszállott fogyókúrázás a felelős. A költő jelentős kulturális befolyása miatt sokan aggódni kezdtek, hogy étkezési szokásai is átragadnak a kor fiataljaira. George Beard (1839–1883) amerikai ideggyógyász ezért élesen támadta azt a viktoriánus korban népszerű elképzelést, amely szerint összefüggés van az elégtelen táplálkozás és az agy kifinomultsága között. Az elmélet jegyében ugyanis a „könnyen befolyásolható romantikusok” ecetre és rizsre korlátozták étrendjüket, hogy elérjék az áhított vékony és sápadt küllemet.

Sissi és az ő saját tehene

„Fiatal lányaink serdülőkoruk felét szinte éhezve töltik” – írta Beard. A helyzetet tovább rontotta Byron nyíltan vállalt meggyőződése, amely szerint „egy nőt sohasem szabadna nyilvánosan enni vagy inni látni, hacsak nem homársalátáról, és pezsgőről van szó: az egyetlen igazán nőies és illendő fogásról”. A költő mindazonáltal lehetetlen elvárásokat támasztott a nőkkel szemben: amikor végett vetett a házas Lady Caroline Lambbel való botrányos viszonyának – az asszony gyakorlatilag „elfogyott” a kapcsolatuk ideje alatt – csípősen megjegyezte, hogy úgy érezte, mintha egy „csontváz üldözte volna őt”.

A 19. század másik híres „karcsúsága” a gyönyörű és nárcisztikus Elizabeth von Wittelsbach, ismertebb nevén Sissi, az osztrák-magyar császár és király I. Ferenc József felesége volt. Erzsébet császárné és magyar királyné rendkívül szigorú diétát és mozgásban gazdag életmódot írt elő magának, hogy megfeleljen a nagyközönség kritikus tekintetének.

A férjénél jó pár centiméterrel magasabb Sissi mindössze 48 kilogrammot nyomott, és ha a fodrásza által naponta ellenőrzött derékbősége meghaladta a 49,5 centimétert, akkor egy falat ennivalót sem volt hajlandó lenyelni. Megszállottan tornázott: a gyűrűhintán lógva azonban leginkább egy furcsa madárkára emlékeztetett fekete, strucctollból készült ruhájában.

Étrendjét gyakorlatilag hánytatók, hashajtók, narancsok alkották, némi erőlevessel vagy saját tehenének egy pohárnyi tejével kiegészítve.

A 19. század folyamán szinte mindenkit magával ragadott a tudatos táplálkozási láz: volt akit a fogyás, volt, akit a hízás iránti vágya vitt rá a szigorú étrendre, orvosi italokra és porokra – olvasható a BBC brit közszolgálati médium internetes oldalán.

Még Friedrich Nietzsche és Henry James is beállt a diétázók sorába: a német filozófus egy hagyományos kalóriaszabályozó diéta, míg az angol író és kritikus az amerikai Horace Fletcher táplálkozási szakértő (1849–1919) által kidolgozott „rágcsáló módszer” híve volt: minden falatot több százszor megrágott, mielőtt lenyelt volna.

Egyetlen fogyókúrás módszer sem volt túl drága vagy túl drasztikus a korszak hírességei számára, ahogy a kedvenceiket utánozni kívánó közönség számára sem. A dollármilliárdokat forgató globális szórakoztatóiparban ma sem áll másképp a helyzet. A drasztikus fogyókúrák utánzása az egyik legfőbb példája annak, hogy a sztárokra mint példaképekre való felnézésnek megvannak a maga hátulütői, ám ezeket hajlamosak lebecsülni az emberek.

Forrás: MTI