Nem épp vidám téma, de sajnos gyakori jelenség Amerikában is a hidak korlátján egyensúlyozó öngyilkos jelöltekről szóló híradás. Bizonyos hidak kifejezetten vonzzák az életüket eldobni kívánókat.

Ezeket Suicide Bridge-knek, Öngyilkos Hidaknak nevezik. A világon a legtöbb öngyilkosságot a San Francisco-i Golden Gate Bridge-ről követik el, eddig 1200-at. 2005-ben Eric Steel dokumentumfilmet forgatott a hídról, a The Bridge címmel és csak a forgatás ideje alatt 23 öngyilkosságot rögzített kamerájával.


A George Washington Memorial Bridge Seattle-ben 230 ember halálához asszisztált, ezzel áll a második helyen Amerikában. Ezen a hídon épp most fejeződött be egy 5 millió dolláros öngyilkosság megelőző rács felszerelése. Ugyanezt tervezik a Golden Gate Bridge-re is, de attól tartanak, a költségek akár a Seattle-i tízszeresére is rúghatnak.


Meglepő módon a George Washington Memorial Bridge-et is megelőzi a Prágában található Nusle Bridge. Innen 300-an ugrottak a mélybe és a 3 méter magas védőrács is évtizedekkel ezelőtt elkészült. Viszont ez sem tartja vissza az ugrani kívánókat, így Prága önkormányzata 2007-ben különleges bevonattal látta el a rácsot, mely olyan síkossá teszi a felszínét, hogy képtelenség felmászni rá.

Ezeken a kiemelten veszélyeztetett hidakon Amerikában több ponton is telefonokat helyeznek el, melyeken elérhetőek az Öngyilkosságmegelőző Krízisközpontok.


A bejegyzés megírásához az vezetett, hogy ezen a hétvégén kétszer is áthaladtunk a Tappan Zee Bridge-en, mely New York Államban vezeti az Öngyilkos Hidak szomorú listáját, csupán az utóbbi tíz évben 25 halálesettel, melyek közül az utolsó kettő az elmúlt évben az amerikai hadsereg szolgálatában álló katona volt. A híd a Hudson folyó felett ível át és Rockland Megyét köti össze Westchester Megyével. A hídon négy krízis telefon található, kettő-kettő a két oldalt, s valamennyi a Lifeline központtal áll kapcsolatban. Néhány méterenként ezen feliratok olvashatóak: "Life is Worth Living" és "When it seems like there is no hope, there is help." (Az életet érdemes élni. Amikor úgy tűnik nincs remény, segítség mindig akad.)


New York másik nevezetes "ugróhelye" a George Washington Híd, mely szintén a Hudson folyó felett ível át. Ennek a hídnak a nevezetes esete Emilio Bonilla, aki 1994. december 7-én akarta eldobni magától az életet, de mielőtt ezt megtette volna, felhívta Howard Stern élő rádióműsorát, Stern pedig szóval tartotta a 29 éves férfit mindaddig, amíg az feladott tervével és a mentőalakulatok is megérkeztek. Howard-ot később felhívta New York polgármestere és gratulációját fejezte ki. A műsorvezető helytállása, leleményessége, higgadtsága mentette meg Emilio életét. Emilio-t a műsor később vendégként is meghívta, ám sajnos a kokain rabságában élő munkanélküli fiatalember visszaélt a hírnévvel és gyakran hívogatta a műsorvezetőt, figyelmeztetve "kötelességére", amennyiben mint életének megmentője, köteles élete végéig támogatni őt. Sajnos nem könnyű a szenvedélybetegeken segíteni és a krízis telefonok másik oldalán ülő pszichológusok is csak megerősítik, hogy ez az egyik legnehezebb feladat egy terapeuta életében.

Miközben ezeket a sorokat írtam, azon gondolkodtam, vajon hány ember életét mentik meg ezek a telefonok, mert ezekről sajnos nem szól a híradás. Aztán azon is elmélkedtem, miért ezek a hidak? Mit jelképeznek az elkeseredett emberek számára? És vajon mi vezeti az öngyilkosságra készülőket, hogy felvegyék a telefont? És mások miért nem teszik meg? És vajon ezeknek a szinte utolsó utáni pillanatokban elolvasott életigenlő soroknak van-e értelme? Tudom, mindenki más és más, életében, halálában és a halála előtti pillanatban is. Ezek a kérdések, hiába tanultam pszichológiát éveken keresztül, szinte megválaszolhatatlannak bizonyulnak számomra. Ti mit gondoltok?

Forrás: quart.hu