A máramarosi Vidám temető színes fejfáival, naiv verseivel nem éppen szokványos módon közelít a halál kérdéshez. A fejfákat díszítő képek és rövid rigmusok az életről és az elmúlásról szólnak, olykor nem nélkülözve a humort és az iróniát sem.

Máramaros romániai része elsősorban több száz éves fatemplomairól híres, amelyek méltán kerültek fel az UNESCO Világörökség-listájára. Kevésbé régi, ám annál egyedibb látnivalója a vidéknek a Máramarossziget közelében fekvő Szaplonca (Sãpînþa) Vidám temetője.
Már a kapuban állva megállapíthatjuk, hogy nem egy szokványos, melankolikus, netán búskomorságot árasztó temetőről van szó. A kis sírkert fejfáinak harsány színe messziről szembetűnő.


A temető története a 20. század első felére nyúlik vissza. Egy helybéli, Stan Ioan Patras az 1930-as években kezdett el színes festményekkel és versekkel díszített fejfákat készíteni. 1977-ben bekövetkezett halála óta egyik tanítványa folytatja a hagyományt.
A fejfákon lévő képek és rövid versek az elhunytak életét, munkáját, esetleg haláluk körülményeit mutatják be. Van, akit a kedvenc lovával, traktorával vagy épp az italosüvegével örökítettek meg. A nőket leggyakrabban főzés, mosás vagy szövés közben láthatjuk.
A sírversek sem árulkodnak kalandfilmbe illő, fantasztikus fordulatokban gazdag életekről, amolyan hétköznapi emberek nyugszanak itt.

Mindegyik fejfa a maga nemében egyedi, hiszen nincs két egyforma rajz, és főleg nincs két egyforma élet. A sírok közt járva megerősödik bennünk a hit, hogy bizony nem csak az alkohol vagy a rosszkor érkező autó, de a kemény házimunka és a mezei munka sem épp a hosszú élet titka.

Az elhunytak nyughelyén a máramarosi motívumvilágtól is különböző, kék-virágos-galambos-tulipános fejfák sokasága fogadja a szaploncai Vidám Temető látogatóját. A fejfák domborművei és rigmusai az elhunyt személyiségét, mesterségét, vagy halálának körülményét örökítik meg.

A helyi kocsmáros így fogalmazott: "Itt nyugszom, szerettem a bort nagyon, mértem is bátran belőle másnak, talán ezért fogott meg az asszonyok átka."

Egy másik feliraton ez olvasható: "Egy szomorú hétfő reggelen egy átkozott autó jött szembe velem, és úgy adta a nehéz sors, hogy egyből a halálba sodort."

A falu lakosai általában előre megírják, mit szeretnének a fejfájukra vésetni és azt közlik a fejfa készítőjével. Az egyik lakos a következő szöveget kéri: "Azért feküdtem az út mellé, hogy lássam a sok menyecskét és az arra járó asszonyok fenekét."



Itt nyugszom én idelenn
Braic Ileana a nevem
Volt öt legénygyermekem
Isten tartsa valahányat
Neked Griga megbocsátok
Bár a késed belémvágtad
Mikor leszúrtál részegen,
De eltemettél tisztesen
Itt a nagy templom tövén
Te is megtérsz majd mellém

Itt nyugszom én idelenn
Pop George Ocuta a nevem
Amíg világomat éltem
Sok-sok disznyót megperzseltem
Rengeteg húst is megettem
Ez lehetett tán a vesztem.
Jó lett volna még pár év
Még egy kicsi öregség
De a halál nem hagyott
A föld alá parancsolt.
Életemnek búcsút mondtam
43 éves korban.



Nyugszom én idelenn
Stan George a nevem
Szegény élet, jött a vég
Semmivé lett mint a jég
Illés napján kapáltam
A villám erősebb volt nálam
Apám megharagudott
És anyám se nyughatott
Örökké megsiratott.
Fiatalon távoztam
19 ha voltam.

Itt nyugszom idelenn
Pop Ion Pipis a nevem
Megfizettem mindenért
Ahol a halál elért
Valahol Mires hegyén
Rámjött a vagonkerék.
Játékban elmerültem
Vonat alá kerültem.
Anyám sirat vár haza
Nem múlik a bánata.