Rovardöngés, békabrekegés, ugatás, kutyahang-utánzás; idén, mondják, még a darvak is korán krúgatnak. Az állatvilág hosszan tartó, sokféle hangkulissza-üzenete aláfestés az emberi kivetkőzéshez. Vadak vagyunk mindannyian, látja be a többiek helyett is a szereplők egyike.

Anton Pavlovics Csehov korai, bemutatóin mindig új és új formákba, szerepviszonyokba szabott darabját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata hozta el a budapesti Nemzetibe, vendégjátékra. Adrian Ganea e. h. nagyszabású díszlete, a produkció Török Ilka e. h. tervezte, időben vegyes kötődésű színes jelmezei és a burjánzó eszköztár várakozást és kételyt egyszerre ébresztett: tágas a tér, de mintha mindenből túl sok lenne. Figurából is. Tizenöt-húsz perc után már terpeszkedett az anyagkezelés. Minek két ósdi kerékpár (plusz egy épp csak meglovagolt szobabicikli) oda, ahol az erkélyig épített hidacskán felfelé amúgy sem lehet pedálozni, s a meredeken lefelé sem nagyon? Minek egy komplett patak az előtérben, a híd alatt, csónakkal, szittyós-műfüves parttal, italozási rejtekhellyel, ha a tűzijáték alkalmával ezt a patakpartot épp az ellenkező irányban, a színpad mélyén célozzák meg? Kár a kulisszák, kellékek szétpazarlódásáért: a víz közeli udvarház néhány napozószéke, összecsukható ülőalkalmatossága önmagában, takarékosan, nyitódásának-hajtogatásának fortélyaival tartalmasabban szól(hatott volna) Csehov nyelvén, oldalról egy öreg, fehér tálalókredenc tanúskodásától támogatva.


Folytatás itt>>


Forrás: Süddeutsche Zeitung