Egy csók két ismeretlen között. Előfordul. Ez a csók azonban történelmet írt, mert megismételhetetlen történelmi pillanatban csattant el.

A fiú egy tengerész, a lány egy hadikórház ápolónője. Sosem látták egymást, de abban a pillanatban valami mégis örökre összekötötte őket. 1945. augusztus 14-én Hirohito császár bejelenti, hogy Japán elfogadja a kapitulációs feltételeket. Véget ér a II. Világháború. Truman elnök hét órakor bejelenti a hírt, s Amerikában spontán ünneplés kezdődik. New Yorkban – mint minden nagy esemény hírére – az emberek a Times Square-re vonulnak.

Alfred Eisenstaedt fényképész is kapja a kameráját és szalad a térre, mely lassan megtelik emberekkel, de még nem olyan nagy a tömeg, hogy ne látná, amint egy fekete uniformisos tengerész szalad végig a járda mellett a Broadway és a Hetedik Sugárút találkozásánál. A tengerész minden nőt, legyen az fiatal vagy idős, sovány vagy testes, megcsókol végtelen boldogságában. Aztán Eisenstaedt egy fehér villanásra lesz figyelmes. A tengerész egy fiatal ápolónőt ránt a karjaiba. A lány fehér egyenruhát visel. "Éreztem, hogy ez az a pillanat. Ez az a kép. Ha a fiú nem fekete uniformist visel és a lány nem fehéret, nem készül el a kép, ám a kettejük párosa tökéletes volt. A színek, a mozdulat, a lány megadása. A tökéletes és feltétel nélküli fegyverletétel. Az emberek azt mondják, már a mennyországban leszek, de erre a képemre mindenki emlékezni fog." – meséli emlékirataiban a fotóművész, és ez valóban igaz. Ez a csók történelmet írt.


A pillanat hevében azonban semmilyen kutatómunka nem történt. A Time Square-t rövid idő alatt tengernyi ember árasztotta el, a tengerészt és az ápolónőt elsodorta egymástól az ünneplő tömeg, a fényképész hiába kereste őket, a sok-sok tengerész és ápolónő mind egyformának hatott, elillant a lehetőség. A képen szereplő pár név nélkül maradt, de a kép ikonikussá vált, miután egy héttel később megjelent a Life magazin címlapján, V-J Day in Times Square illetve röviden csak V-Day címmel.

A történet érdekessége, hogy ugyanezt a pillanatot Victor Jorgensen, az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének fotósa is elcsípte, mely a másnap New York Times-ban jelent meg Kissing the War Goodbye címmel. Jorgensen fotója nem hordozza magán a Times Square karakterjegyeit, az útkereszteződés sem látható, így a helyszín nem tűnik túl érdekesnek. A kép jóval sötétebb tónusú és kevesebbet mutat a szereplőkből, többek között nem látható a lány klasszikus lábtartása sem. Eisenstaedt fotóját szerzői jogok védik, míg Jorgensené közkincs (public domain).


Hogy kik a fotó főszereplői? A közvélemény Carl Muscarellót és Edith Shaint tartja a csókolózó párnak, annak ellenére, hogy három hölgy és tizenegy úriember is állította az évtizedek során, hogy ő szerepel a képen. A kutatómunka, a karakterjegyek, az esemény leírása alapján nagy valószínűséggel kettejük között csattant el a híres csók. Edith Shain 2010 júniusában hunyt el, 91 évesen, míg Carl Floridában él, s a New York-i rendőrségtől ment nyugdíjba.

A figyelmes szemlélő azonban a kevésbé ismert képen egy másik, gyönyörű fiatal lány arcát is felfedezi. Egy másik ápolónő. A kép bal szélén, a Walgreens drogéria felirata alatt áll és ámulva nézi a csókolózó párt. Az ápolónőt Gloria Bullard-nek hívják. A képen látható fiatal nő ma már 86 éves, ám még mindig roppant eleven és éles emlékezetű. Dél-Karolinában él és a mai napig kincsként őrzi emlékezetében azt a napot, s a képet, mellyel ő is részesévé vált a történelemnek.

Gloria Delaney – ahogy akkor nevezték – 19 éves ápolónő-tanonc volt a New York Medical College-ben, mely a 105. utca és az Ötödik sugárút találkozásánál állt. Gloria emlékező gondolatai, most sok évvel később, akár meg is változtathatják a híres képről és annak készítéséről szóló legendákat.

"Augusztus 14-e volt. Az egész nemzet szinte egy emberként, minden idegszálával várta a háború befejezését. A bejelentés akármelyik pillanatban bekövetkezhetett. Már alig vártam, mert a vőlegényem is odavolt a háborúban. Aznap a barátnőmet, Margery Keechet és engem, kicsit korábban elengedtek. Még nem volt fél 4. A Grand Central vasútállomás felé tartottunk, de már nem bírtunk átvágni a tömegen. Úgy döntöttünk, busszal megyünk haza a Nyolcadik sugárútról, de a Times Square-en ragadtunk.

A fehér uniformis vonzotta a katonákat, s mivel ápolónők voltunk, minket is a hadsereg tagjainak tartottak. Mindenfelől tengerészek, katonák jöttek, és annyi csókot kaptam, hogy megszámlálni sem tudtam. Nagyon izgalmas volt. Hatalmas kavalkád, vidám, nevető emberek, dudáló autók, harangzúgás. Aztán hirtelen megláttam, amint egy tengerész derékon ragad egy ápolónőt, és csak csókolja és csókolja. Kiabáltam, 'Marge, Marge, ezt nézd meg!', de a barátnőm már előre járt. Én megálltam és csak bámultam őket. Nem tűnt úgy, mintha a lány hadakozna a fiú ellen. Sőt! Úgy tűnt, nagyon is élvezi. A szoknyáját próbálta megfogni, hogy ne szaladjon feljebb, de ezen kívül jól volt. Vagy csak azért, mert én nagyon jól éreztem magam, és úgy gondoltam, akkor ő is?" – meséli nevetve Gloria.

"Nem tudtam, hogy fényképeznek, s amikor Marge után indultam, ők még akkor is csókolóztak. Majdnem két órába telt, mire hazaértem. Lassan leszállt az este, de még mindig nem volt közvilágítás a légiriadók miatt. Az utcák csendesek, kihaltak voltak, de a templomok tömve. Én is bementem egy imádság erejéig, majd hazamentem a szüleim házába."

Az újságírók ebből következtetnek arra, hogy a legendás csók lehet, hogy még a háború hivatalos vége előtt készült, hisz Gloria sötétedéskor ért haza, jóval a csók után, vagyis a hétórai hivatalos Truman-bejelentés előtt.

"Aztán, ki tudja. Lehet, hogy már megvolt 7 óra, hisz augusztus volt, későn sötétedik, én meg sötétben értem haza. Én mindig is ilyen lány voltam. Ha boldog vagyok, akkor minden fényes és világos. Az a nap pedig gyönyörű volt, nagyon gyönyörű!"


65 évvel később, augusztus 15-én szombaton az amerikaiak ismét megidézték az emlékezetes napot és a híres-neves csókot. A Times Square-en felállított 25 láb magas, Unconditional Surrender/Feltétel nélküli fegyverletétel című Seward Johnson bronzszobor lábánál több százan gyűltek össze szombat este és pontban 7 órakor szenvedélyes csókba forrtak. A férfiak tengerészsapkát, a nők ápolónői fityulát viseltek. Fiatalok és háborús veteránok emlékeztek a II. Világháború utolsó napjára, és a kedveseikkel, feleségeikkel váltott csókkal állítottak emléket az elesetteknek és a háború hőseinek.

Forrás: A Tengerentúlról jelentem