Az elmúlt évek hagyományát követve 2012-ben sem maradhat el a mostanra igazi sikertörténettel büszkélkedő Magyar Jazz Ünnepe, ahol a Magyar Jazz Szövetség rendezésében a hazai jazz ismert, és fiatal tehetségek formációi egyaránt színpadra állnak.
A hagyományokhoz híven most is az előző évben Budapesten fellépő zenekarok koncerteznek Szombathelytől Békéscsabáig az ország nyolc különböző nagyvárosában.A fesztivál epicentruma ezúttal is a Budapest Jazz Club, ahová március 23-án és 24-én a latin ritmusok, a jazzből merítő alternatív zenék, a műfaj tradicionális és a modern stílusirányzatainak rajongóit egyaránt izgalmas koncertekkel várják.
A kétnapos program rangos szakmai díjak átadásával indul. A Pernye András-Jazz életműdíjat több évtizedes munkásságának elismeréséül Csányi Attila jazz-szakíró zenekritikus kapja. A zenészeket illető, 2011-ben Snétberger Ferecnek ítélt Szabó Gábor-díjat idén a műfaj elsőszámú hegedűse, a hatvanas évek óta töretlen sikerrel muzsikáló Deseő Csaba veheti át, aki a szakma és a közönség elismerését - a fesztivál első fellépőjeként - játékával viszonozza. Kíséretéről a Gyárfás István Trio gondoskodik.

A második napon tudatosan szerkesztett, ám eklektikus műsor-összeállítással várják a zeneszerető közönséget a BJC koncerttermeibe. A sort a Hammond-orgona iránt elkötelezett Premecz Mátyás vezette Kéknyúl nyitja. A talp alá való „jazzfunkblues” muzsikát hallgatva nehéz feladat vár azokra, akik egy ültő helyükben akarják végighallgatni a produkciót, segítségükre az őket követő Trio Acoustic érkezik. A három vérbeli muzsikus ugyanis olyan kifinomult stílusérzékkel adja elő a repertoárjukat alkotó sztenderdeket, hogy az minden esetben székéhez bilincseli a hallgatóságot. A fesztivál záróakkordjaiért a kitűnő zongorista, Pataj György zenekara felel. Az öttagú, alig három éve alakult formáció játékának összeszokottsága a több évtizede együtt muzsikáló zenészek könnyedségével idézi fel a ’60-as, ’70-es évek jazz klubjainak hangulatát, azon belül is a blues és gospel stílusjegyeit is magába olvasztó Hard Bop világát. Ahogy tavaly, úgy idén is, az emeleti koncertekkel párhuzamosan a földszinti kamaraszínpadon a Bartók Béla Zenei Szakközépiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a tavalyi Balogh Csibe Jenő tehetségkutató legjobbjai játszanak. A hangulatos és nívós produkciók és a koncerteket követő késő esti jam sessionök együttesen szavatolják, hogy idén is érdemes a kétnapos program első leütésétől egészen az utolsó hangjegyéig vendége lenni a 2012-es Magyar Jazz Ünnepének!
További részletek: ITT