Sziporkázó kreativitása az improvizáció jegyében. Március 26-tól kezdve egy héten át minden este más-más improvizációs csapat lép fel az IMPRÓ – kreatív töltőállomás színpadán.
A március utolsó hetében látható rendezvénysorozaton a szórakoztató, közvetlen hangú előadások a helyszínen születnek meg. A szereplők nem egy meglévő szövegkönyvből vagy színdarabból indulnak ki, hanem a közönség ötletei és élményei alapján rögtönöznek. Itt a humor, a könnyedség és az empátia lehet válasz vagy megoldás egy-egy problémára, a mindenkiben meglévő kreativitás-potenciál feltárására és fejlesztésére. Ezek az esték valóban segítik a lazítást és a felszabadítást.Itt lesz a playback színház nagyöregjeiből álló Pszínház. Improvokál a pécsi egyetemistákból álló társulat, valamint a Még 1 Mesét Akciócsport. Jönnek a Gyilkosok, a Grund Színház, továbbá a győri Import Impró, de fellép Földessy Margit vezetésével az IMposztorok PROdukciója is. Beveti magát az Operett színház színészeinek zenés társulata, az Impró és Kontra, akárcsak a rendezvény házigazdája és szervezője, a Momentán Társulat is.
TERMÉSZETESEN A ZENE SEM MARADHAT KI AZ IMPRÓ7 2.0 KÍNÁLATÁBÓL
A színházi program mellett idén három imprókoncert is lesz: interaktív estet ad Nyeső Mari, Hajós András és a Soharóza kórus is.
Dalpékség - Hajós András módra … avagy: Hogyan írjunk 1 óra alatt természetes anyagok felhasználásával olyan dalt, amit ugyanúgy nem játszanak le a rádiók, mint ha hónapokig piszmogtunk volna vele. Hajós András segítségével a közönség – hozott anyagból - friss, ropogós, gyorsan lebomló bioslágert ír. Mindenki megnyugtatására: az utókor minderről semmit sem fog tudni...
Nyeső Mari egy szál gitárral repíti el hallgatóit Afrikába, ahol a törzs tagjaiként együtt énekelhetünk a kis Manuelával a tűz körül, áthajózunk Indiába, ahol színes kendőkbe öltözött lányokkal fecskéket röptetünk, egy öreg camping kerékpárral körülbiciklizzük a Balatont, és közben táncolni is megtanulhatunk.
„A Soharóza kórus játékszabályai mindig szigorúak. Egyszerre fegyelmezettnek, érzékenynek és teljesen szabadnak lenni – na, ezt az állapotot kell megtalálnunk, és akkor a koncert is jó lesz. Néha sikerül.”
A színházi előadások és zenei programok mellett napközben workshopok, szakmai beszélgetések, középiskolás impróversenyek várják az érdeklődőket (lásd a programot).

A külföldön már évtizedek óta rendkívül népszerű műfaj mára Magyarországon is megtalálta a közönségét. Imprócsapatok alakultak a fővárosban és vidéken, majd a kezdetben csak alkalomszerűen fellépő társulásokból rendszeresen játszó, komoly társulatok lettek. Az előadástípusok között akad zenés és prózai, könnyed és lélektani, rövid jelenetekből álló és hosszú történet is. A hazai közönség egy része eleinte kicsit tartott az interaktivitástól, ám pillanatok alatt kiderült, hogy a helyszínen villámgyorsan oldódik a hangulat, és mindenki felhőtlenül szórakozik. Felszabadult kreativitás, igazi szellemi tűzijáték, villám-reakciók és szópárbajok, hipergyors rögtönzések és sok-sok nevetés jellemzi az előadásokat, egyszóval ízig-vérig 21. századi szórakoztatás a javából!
Nem véletlen, hogy a rendezvény szlogenje: TEDD MAGAD SZABADDÁ!