Kiállítással tiszteleg a párizsi Maillol Múzeum az első nagy festőművésznő, az olasz Artemisia Gentileschi (1593–1654) emléke, vagy inkább rejtélye előtt.

A Le Monde méltatása emlékeztet arra, hogy Artemisia először egy kegyetlen történet révén vált nevezetessé. Apja, Orazio Gentileschi maga is ismert festő volt, Artemisia az ő műhelyében ismerkedett meg a mesterség titkaival. 1611. május 6-án Agostino Tassi, az apa egyik munkatársa ott, a műhelyben megerőszakolta a lányt. Ezután ugyan azt ígérte áldozatának, hogy feleségül veszi, de 1612 márciusában Artemisia apja feljelentette a férfit a lányán elkövetett erőszak miatt. Botrány és bírósági tárgyalás következett, Tassit 1612. november 27-én ötévi gályarabságra ítélték (ami alól azonban valahogy kibújt). Két nappal a verdikt után Artemisia férjhez ment Pierantonio Stiattesihez, aki kész volt elvenni őt "a becsületén esett folt" ellenére is.

Mégsem ő volt a festőnő igazi szerelme – ugyanis Artemisia a továbbiakban meglehetősen nyíltan, igencsak szabad életet élt Francesco Maria Maringhi, egy firenzei nemesember oldalán. Mindez persze nem juttatta volna el Párizsba négy évszázaddal később, ha a továbbiakban Orazio Gentileschi lánya nem vált volna maga is híres festőnővé, aki Firenzében, majd Rómában, Velencében és Nápolyban is saját műhelyt vezetett. Az utókorra azonban nemcsak a műhelyek produkciói, hanem adósságaik dokumentumai is megmaradtak: dokumentumok a hosszú pénzügyi vitákról, amelyek akadályozták az alkotói munkát.

Viszont éppen ezért a történészek részletekbe menően ismerik a festőnő mozgalmas életét. Igaz, a kiállítás ehhez képest meglehetősen keveset foglalkozik Artemisia pályájának drámai kezdetével, vagy azzal, hogy egyáltalán milyen lehetett a XVII. században egy festőnő élete. A római botrány időszakát átugorva a kiállítás Artemisia legismertebbnek számító nápolyi korszakára koncentrál.


A szignált és keltezett képek egy változó arculatú alkotót mutatnak a mai látogatónak. Artemisiára, kortársaihoz hasonlóan, nagy hatást gyakorolt Caravaggio fény-árnyék technikája, amelyben a megvilágított testek sötét háttérből emelkednek ki, és jellemző rá az arckifejezések, a mozdulatok erőteljessége is. Ez nagyon jól megfelel az olyan patetikus témáknál, mint Judit és Holofernész vagy Zsuzsanna és a vének jelenete, de kevésbé adekvát, amikor Szűz Mária a gyermek Jézussal jelenik meg a vásznon.
A Le Monde lélektani magyarázatot is keres Artemisia Gentileschi művészetére. Képei azt mutatják ugyanis, hogy különösen kedvel két témakört. Az egyik az, amely a női testet tárja fel és vetkőzteti le: Zsuzsanna, Bethsabé, Diána figurája tanúskodik erről. Műveinek egy másik csoportja kifejezetten a nemiséget és a szenvedést, a fájdalmat kapcsolja össze: Juditot mutatja Holofernész fejével, Jáelt, aki úgy öli meg Sziszerát, hogy sátorvasat döf a koponyájába, a kígyó által megmart meztelen Kleopátrát, vagy a nimfát és a szatírt ábrázolja.
 
Csábítóan egyszerű lenne e témák gyakoriságát a fiatalon elszenvedett nemi erőszak utóhatásával magyarázni: a festőnő e feltevés szerint ezt a megrázkódtatást öltözteti bibliai vagy történelmi legendákba. Viszont az is igaz, hogy korántsem ő volt az egyetlen, aki ezeket a históriákat dolgozta fel abban a korban – bár persze a többiek férfiak voltak. Így a művek megtekintése után sem könnyű megérteni, ki volt igazából a legendás Artemisia Gentileschi. A július 15-ig látogatható kiállítás címe is arra utal, hogy hősnőjét sok oldalról lehet megközelíteni: Artemisia, 1593–1654. Egy festőnő hatalma, dicsősége és szenvedélyei.