Az első romantikusként emlegetett Étienne Méhul operáját a francia forradalom alatt tiltották be, most a MÜPÁban éled újra. Interjú a címszereplő Philippe Do operaénekessel.

Igazi különlegességgel kedveskedik a Művészetek Palotája az operakedvelő közönségnek: egy nemzetközi együttműködésnek köszönhetően világhírű énekesekkel támasztják fel Étienne Méhul Hadrianus, Róma császára című művét, melyet kétszáz éve nem állítottak színpadra sehol a világon.

Az évszázados kihagyás oka elsősorban az, hogy a francia forradalom alatt a darab alig pár előadás után betiltásra került, hiszen a császárokkal kapcsolatos témákra különösen érzékenyek voltak ebben az időben. Az azonban továbbra is rejtély, hogy a kortársak által valóságos mesterműnek nevezett alkotásnak miért kellett a forradalom után is háttérbe szorulnia. Erre talán soha nem fogunk tudni válaszolni, egy azonban biztos, a szendergés eddig tartott és nálunk, Magyarországon ér véget.



A főszereplő Philippe Do, vietnámi származású francia operaénekes, aki karrierje során már megfordult a világ legnevezetesebb operáinak színpadain. Philippe Do elfoglalt ember, de a franciaországi Orange-ban sikerült utolérnünk, ő pedig szívesen válaszolt a különleges operával kapcsolatos kérdéseinkre.

Ugyan számtalan operában énekelt már eddigi karrierje során, azonban  Hadrianus szerepét még nem vitte színpadra ezelőtt. Mit gondolt a darabról, a szerepről, amikor először elolvasta?

Először kissé aggódtam, hogy csak koncertként fogjuk előadni az egészet. Egy két és fél órás darabról beszélünk, melyben elég sok recitativo (énekbeszéd) van, s ha nem jelezzük valamilyen formában a közönség felé, hogy ki lépett be, ki ment el, ki szerelmes kibe, akkor könnyen követhetetlenné vált volna a darab. Különösen úgy, hogy egy franciául nem beszélő közönségnek éneklünk - emiatt egyébként ahhoz is ragaszkodtunk, hogy feliratozva legyen az előadás.

Korábban találkoztam Vashegyi György karnaggyal, és megállapodtunk, hogy a tér adta lehetőségeket ki fogjuk használni. Például amikor Hadrianust bekergetik egy labirintusba, ahonnan csak a hangját lehet hallani, de nem látható, akkor én sem leszek a színpadon. Végül abban maradtunk, hogy megpróbáljuk a színpadi instrukciókat a leghűbben végrehajtani, úgy, mintha egy hagyományos operaelőadást játszanánk.



Miért tartja ennyire fontosnak, hogy a zene mellett a színházi elemeket is kidolgozzák?

Ez az opera a 18. század végén íródott, így teljesen más hangulata van, mint mondjuk egy Puccini műnek, ezért a közönség figyelmét több szinten is meg kell ragadni. Sajnos itt – az egyébként gyönyörű – zene önmagában nem képes erre, különösen azóta mióta megszoktuk, hogy bármikor kicseréljük a CD-t, vagy arrébb nyomjuk a zenét az MP3 lejátszón. Másrészt pedig az opera a zene mellett színház is, tehát a szereplőknek és a nézőknek is sokkal érdekesebb így, mintha csak egy helyben állnánk.

Kihívás volt a szerep?

Egyelőre még csak egyedül gyakoroltam, de nagyon várom, hogy kollégáimmal együtt is énekeljek. Nagyon érdekes a feladat, mert egy tenor számára ez egy mély hangfekvésű szerep. Ebben hasonlít az operairodalom más uralkodószerepeihez, hiszen ilyen például Idomeneo és Titus is Mozart műveiben. Hadrianus is egy igazi uralkodó, vezető, így egy karizmatikus személy megformálására van szükség, ugyanakkor egy fiatal harcosról beszélünk. Hadrianus hatalommal kapcsolatos megnyilvánulásai szinte már bariton énekest követelnének, azonban a szopránnal közös szerelmes duettek már a hagyományos tenor hangfekvésre íródtak, így mondhatjuk, hogy egy komoly és érdekes kihívásról van szó.
Számomra azért is fontos ez, mert egy új repertoár felé nyitja meg az utat  és felkészít arra, hogy későbbiekben a nagy uralkodószerepeket el tudjam énekelni.



Nagyon szép dolog, hogy életre hívunk egy szinte elfeledett művet, de ha  jól sikerül, akkor érdemes lenne ezt életben is tartani. Vannak tervek erre vonatkozóan?

A darab utóélete egyelőre egy felvételben fog megtestesülni. Értelemszerűen ez lesz a világ első Hadrianus felvétele, ami segíthet majd abban, hogy más rendezők, más operák is felfedezzék maguknak ezt az előadást. Én nagyon szeretném, ha rendes díszletekkel, jelmezekkel énekelhetném egyszer ezt a szerepet, feltéve, hogy a korábban említett, nagyon hosszú énekbeszédes részeket a mai kor követelményeinek megfelelően meghúzzuk egy kicsit.