Nehéz megtalálni a tolerancia arany középutját a művészetben, talán nem is erre törekszünk, hisz az emberi természet velejárója, hogy rossz szemmel nézi a normától eltérő dolgokat. Ez már az erkölcs harca, egy társadalom által kreált jelenséggel. Joggal merülhet föl bennünk az az általános kérdés, hogy mit is tekintünk művészetnek? Mekkora lépést teszünk a mindenkori tabu ledöntése felé?
Marc Quinn 1964-ben született angol képzőművész alkotásaiban erőteljesen jelen van a testi vágy és megítélésének problematikája, az emberi test, illetve az emberi létet meghatározó dualizmusok: lélek és fizikum, felszín és mélység, psziché és szexualitás.
A londoni születésű művész a Cambridge-i Egyetemen hallgatott művészettörténetet, majd ezután 1984-ben kezdett el szobrászként tevékenykedni. A szobrászat mellett fest és rajzol is.
Agyaghasználat terén mint szobrász innovatív alkotónak számít, ugyanis a hagyományosnak mondható márvány, bronz, arany, ólom és üveg mellett a vér, széklet, jég felhasználása is kihívást jelent számára.
„A vér egészen furcsa nedv” - mondja Mephisto Goethe Faustjában. Amíg Goethe csak főhőse kezébe adja a vérbe mártott tollat, addig Marc Quinn saját lefagyasztott véréből készítette el szobrát. Öt hónapon keresztül csapolta saját vérét, amíg megtölthette arcának gipszmását, melyet egy gondosan karbantartott hűtőszekrényben tárolnak.
Egy magángyűjtő vásárolta meg 2005-ben kiállítása után, másfel millió fontért. Quinn azt tervezi, hogy folytatja még a ''vérfagyasztó'' művészetét további vérszobrokkal, tovább erősíteni a kortárs művészet kísérletvágyát, mely több évtizede ismételten visszatérő vita tárgyává teszi tudomány és művészet viszonyát, a hasonlóságoknak és különbségeknek vizsgálatát. Quinn megfogalmazta: nem vagyunk idegenek, sokkal több dolog közös bennünk,testünkben és hitünkben, mint ami elválaszt minket.
