Az idén immár ötödik alkalommal vehetünk részt a hazai nyári programok palettáján egyedülálló rendezvényen, az Ökopolitikai Nyári Egyetemen július 31-től augusztus 5-ig.

A Nyári Egyetem órarendjét úgy állították össze a szervezők, hogy minden időszakos hallgató találjon ínyére való előadást. Augusztus másodikán például az Euro(pa) projekt jövőjéről fog beszélni Reinhard Bütikoffer EP képviselővel Fokasz Nikosz egyetemi tanár, és Róna Péter közgazdász, az MMB felügyelőbizottságának tagja, és a rendezvény egyik támogatójának, az Ökopolisz Alapítványnak társelnöke. Somfai Ágnes, a Fővárosi Közgyűlés LMP-s képviselője augusztus harmadikán arra vállalkozik, hogy a városi terek kreatív használatáról beszélgessen, Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője pedig a kulturális átalakulásról diskurál az érdeklődőkkel.
A Krétakör egyébként az IllumiNation című, a berlini bienálén bemutatott projektjét is a bodajki nézőközönség elé viszi. Augusztus 4-én az Egyetem vendége lesz Guy Standing egyetemi tanár, az alapjövedelem egyik kidolgozója, aki Tamás Gáspár Miklóssal az állampolgári alapjövedelem szociális intézményrendszeréről fog előreláthatóan nagyon izgalmas beszélgetést tartani. Kaufer Virág moderálásában nemcsak a fejlesztéspolitika és a globális igazságosság kapcsolatáról hallgathatunk meg majd panelbeszélgetést, hanem a volt LMP-s országgyűlési képviselő egy laza órában a Fonóban azt is megmutatja, hogyan lehet színes fonálból apró virágokat, gyümölcsöket kötni.
A Nyári Egyetemre regisztrálni, valamint a részletes programot böngészni a rendezvény honlapján lehet.
Időpont: 2012. júl. 31-aug. 5.
Helyszín: Bodajk, Tölgyes Tábor
Szervezők, támogatók:
Az 5. Ökopolitikai Nyári Egyetemet az Ökopolitikai Műhely Alapítvány (okopolmuhely.hu) szervezi, a Green European Foundation (gef.eu) és a Zöld Szabadegyetem Egyesület (greenacademy.hu) együttműködésével. A rendezvény támogatói a Heinrich Böll Alapítvány (boell.eu), az Európai Zöld Párt (europeangreens.eu) és az Ökopolisz Alapítvány (okopoliszalapitvany.hu), melyek a programok szervezésében és lebonyolításában is aktívan részt vállalnak.
Együttműködő partnerek: Krétakör, TedX