Néhány év alatt a Vad Fruttik lett az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, a komor dalszövegekről és energikus koncertekről ismert veszprémi banda. Interjú Likó Marcellel.

Az első Tatai Utcazene és Művészeti Fesztiválon július 29-én ti a nagyszínpadon adtok koncertet, de azért napközben a feltörekvő muzsikusok is bemutatkoznak a közönségnek. Neked van utcazenész múltad?

Igen, én is így kezdtem. Zenéltem aluljárókban, meg mindenféle kocsmákban. Tizenhat éves korom óta gitározom, elég sok érdekes tapasztalattal gazdagodtam… Egyszer Veszprém környékén valami kocsma mögött léptünk fel, de aznap focimeccs volt, így a koncertünk alatt mindenki azt nézte. Mi meg nyomtuk a rockot egy vasúti töltésnek. A környéken egyetlen nézőnk volt, aki serényen dolgozott a rotációs kapájával, a földdel volt elfoglalva. Egyszer végre kijött egy pultos csaj a kocsmából, aki megkérdezte, hogy tudunk-e Eddát játszani. Mondtuk, hogy nem, úgyhogy ennyi volt az érdemi interakció a közönséggel. A végén kaptunk tízezer forintot, aztán leléceltünk.



Három éve a VOLT Fesztiválon volt az első igazi nagyszínpados fellépésetek, és akkor azt nyilatkoztad, hogy előtte be voltál tojva. Megszoktad már, hogy azóta minden fesztiválon a headliner előadók között szerepeltek?

Nem, a mai napig megy a cidrizés. Mostanában koncert előtt felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon mitől izgulok ennyire. Ha van rá lehetőségem, szeretek 15-20 percre elvonulni, kicsit egyedül lenni, haverkodni magammal. Az esetek döntő többségében el tudok annyira lazulni, hogy a színpadra lépés első pillanatában elszálljanak a paráim. Ennek az a hátulütője, hogy a múltkor egy koncert előtt már azon kezdtem idegeskedni, hogy nem vagyok-e túlságosan lelazulva, és meg tudok-e majd őrülni a kezdésre. Nem egyszerű ez.

A Tatai Utcazene és Művészeti Fesztiválon a Tankcsapda után léptek fel. Ez meglep, megrémít vagy örülsz neki?

Örülök neki, hiszen az ország egyik legnépszerűbb bandájáról beszélünk. Nagyon komoly felszereléssel és pirotechnikával szoktak fellépni, ezért a technikai átállás lehet, hogy majd egy kicsit hosszabb lesz. Az igaz, hogy más stílusban zenélnek, de amiatt nem aggódom, hogy a nézőtér tele lesz rockerekkel. Egy fesztivál már csak ilyen. Aki ránk is kíváncsi közülük, az úgyis ott marad. És nyilván lesznek olyan rajongók is, akik a Vad Fruttik miatt utaznak Tatára.



A Tankcsapdához hasonlóan ti sem költöztetek Budapestre. Nem nehéz Veszprémből koordinálni a zenekar életét?

Vannak hátrányai, mert nem vagyunk a sűrűjében, a tűz közelében. Nem tudunk bármikor elmenni egy interjúra, és kimaradunk bizonyos zenei projektekből is szervezési nehézségek miatt. A koncertezés sem egyszerű, mert néha egy hét alatt több ezer kilométert teszünk meg egyik helyről a másikra. Ugyanakkor megvannak az előnyei is. Éltem Budapesten, de különösebben nem szerettem. Persze, jó nyüzsögni, de én kisvárosi srác vagyok, szeretem a nyugalmat, főleg mostanában, mert a zenekarral pörgünk eleget. Az is jó, hogy kisvárosi mivoltának hála, Veszprémmel egyre szorosabb lett az összefonódásunk. Pár hónapja megtalált minket Géczi János tanár úr, a Pannon Egyetem docense, hogy mint „értelmiségi zenekar” tartsunk előadást az esti egyetemen. Nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, és most már ott tartunk, hogy a tanár úrral a dalszövegekről, stílusról is beszélgetünk.

A dalaitoknak meglehetősen komor a szövegvilága, miközben a koncerteken sok a humor és az irónia. Egy rajongói kommentben olvastam, hogy sokan éppen ezt az ellentmondást szeretik. Ezt te is így éled meg?

Igen. Nem szeretnék olyan közhelyeket pufogtatni, hogy vannak jobb és rosszabb napjaink, de így van. A dalszövegek tartalmát ez szabályozza. Nem hiszem, hogy problémát jelent, ha kicsit stand-up-olok a fellépéseken – már ha van időm/kedvem az ilyesmihez. Ellentmondásosnak semmiképpen sem érzem, mivel van nekünk jó pár könnyed dalunk is. Attitűd szempontjából pedig úgy vélem, hogy az emberek nem érfelvágós bulira vágynak. A közvetlenség és a nyitottság sokkal közelebb hozza a közönséget, mint a félisteni státuszok.

Három sikeres nagylemezzel és országos slágerekkel elég magasra tettétek a mércét, és most készül az új album. Miben lesz ez más az előzőekhez képest?

Koncepciózusabb lemezt tervezünk 12 számmal. Sokkal több szöveget írtam már, de van olyan, amiről már most tudom, hogy nem tenném rá az albumra. A tartalmi részek biztosan összeszedettebbek, a zene pedig kísérletezőbb jellegű lesz. A Vad Fruttik több dalán is érezhető a magyar alter iskola hatása, ezt akarjuk izgalmasabbá tenni. A müpás koncert rávilágított arra, hogy érdemes elkanyarodunk egy kicsit az elektronika felé. Magam is kíváncsian várom, hogy mit hozunk ki az egészből. A hazai alternatív zene eléggé szövegközpontú. Vannak benne szép harmóniák, de a mondanivaló gyakran agyonnyomja a hangszeres részeket. A külföldiek sokszor nem is értik, hogy mi a jó benne.

Ez szempont? Ezek szerint nyitnátok a nemzetközi piac felé?

Szívesen lennék Amerikában sztár, de lássuk be, ennek nincs semmi realitása. Mit tudnánk mi zeneileg nyújtani nekik, ami ott nincs meg? Amit a nyugat-európai közönség esetleg érdekesnek tart, az a népzene. A magyar népzenészek tényleg világhírűek, sokan turnéznak külföldön, és szétszedik értük a házat. Ami esetleg még működhet, az a népzene és a könnyűzene ötvözése, de átütő sikert azzal sem könnyű elérni. Manu Chao világsztár lett, neki bejött a dolog.
A másik kérdés a nyelv. A dalszövegeimet nem tudnám angolul írni, mert nem vagyok műfordító. Hunglish-ul meg elég hülyén szólna, hogy „az otthon nevű részen, a panelrengetegben embergépek élnek zavartalan csendben”. Mivel az édesanyám lengyel, volt egy olyan kósza ötletünk, hogy arrafelé tapogatóznánk. Pár szöveget le is fordítottunk, de egyelőre nincs meg a recept. De mindenképpen érdekes dolog ilyesmibe belevágni.