Igazi forgatókönyvet produkált az élet Catherine Breillat francia írónő, filmszínésznő és filmrendező számára, de ennek aligha örülhet.

A férfi-nő viszonyról, a testiségről szóló filmek rendezőjeként ismert művész talán Thomas Mann regényének, az Egy szélhámos vallomásainak hősére, Felix Krullra gondolt, amikor 2004-ben a hollywoodi sztárok bizalmába sikeresen beférkőzött, ma 44 éves Rocancourt-t szemelte ki Bad Love (Rossz szerelem) című filmjének hőséül, hogy játssza el saját magát. Olyannyira a férfi tapasztalataira kívánta alapozni a mozit, hogy rábízta a forgatókönyv megírását, és ezen a címen 25 ezer eurót ígért neki. Ma sem tagadja különben, hogy bár nem volt közöttük fizikai kapcsolat, a férfit megkedvelte, kezdetben megnyerte az ő bizalmát is.
Csakhogy közben Breillat agyvérzést kapott, és ez ideális alkalmat nyújtott a hollywoodi szélhámos számára, hogy Franciaországban is alkalmazza amerikai módszereit. Egy évre befogadta saját otthonába a tiszta gondolkodásra időlegesen képtelen asszonyt 2007 és 2008 között, amikor Breillat a stroke következtében hosszú időre mozgásképtelenné vált, és közben 743 ezer eurót (több mint 2 milliárd forintot kitevő összeget) csalt ki tőle annak fejében, hogy "sétabotként segítette a helyváltoztatásban, és késként a hús felszeletelésében". Breillat gyakorlatilag minden pénzét elvesztette, amit életében megtakarított. Rocancourt most arra hivatkozik, hogy a több százezer euró a (meg sem írt) forgatókönyvre és színészi szerződésére szóló előleg volt. Breillat szerint azonban az összeg tízszerese annak, ami akár egy vezető színésznek járt volna.
A francia bíróság 2009-ben végül 1 évi és 4 hónapi, ezen belül 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre és 581 ezer euró kártérítés megfizetésére ítélte a "perverz kisugárzású rosszfiút", ahogy feljelentője emlegette. Ez azonban nem csitította a rendezőnőt, aki Abus de faiblesse címen már regényben is feldolgozta saját történetét, és most arra készül, hogy ősszel Belgiumban és a franciaországi Biarritzban filmet forgasson belőle. Saját figuráját Isabelle Huppert fogja alakítani, a "rosszfiút" Kool Shen rapper. "A filmben saját második halálomat fogom elmondani, mert életemben Rocancourt volt a második és a legrosszabb halál - az elsőt az agyvérzés jelentette. A másik ember gyengeségével való visszaélés az elképzelhető legszégyenteljesebb cselekedet, mert egy dolog a szélhámosság, amellyel még hivalkodik is, és más a hullarablás" - mondja Catherine Breillat, aki nem megy szomszédba a kemény szavakért.
A csaló 17 csekket csikart ki az asszonytól abban az időben, amikor az teljes mértékben tőle függött. Ám a jogi háborúskodásban Rocancourt is nyert már csatákat. Az őt vádoló regény megjelenése után - de még az általa elvesztett per előtt - egy bíróság neki adott igazat abban, hogy az irodalmi mű "megsértette magánéletét", és kártérítésre ítélte a szerzőt. Arra a hírre pedig, hogy film készül az ügyről, Rocancourt ügyvédei átiratban szólították fel a rendezőnőt, illetve Flach Film Production nevű cégét arra, hogy mutassák be neki a forgatókönyvet, tekintettel ugyancsak arra, hogy az magánéletébe avatkozik bele. "Christophe Rocancourt nem fog tiltakozni az ellen, hogy újabb kártérítést kapjon Madame Breillat-tól" - jelentette ki gúnyosan egyik ügyvéde.
A rendezőnő hiába nyerte meg a maga perét. Rocancourt azon az alapon, hogy nincs miből fizetnie, a bíróságon kijelentette, hogy adósságát "havi 20 eurós részletekben fogja törleszteni - 2000 éven át". Júniusban már be is fizette az első részletet - állította nemrég, amit ellenfele cáfolt. Breillat ügyvéde ezért ismét a bírósághoz fordul, azt akarja elérni, hogy a férfit kötelezzék a börtönbüntetés egésznek letöltésére, annál is inkább, mivel az eredeti ítélet megkövetelte, hogy mutassa be a csekket adósságának rendezéséről. A jogi képviselő fontolóra vette azt is, hogy a forgatókönyv bemutatására vonatkozó követelést zsarolás címén támadja meg.
A jogi adok-kapokban Rocancourt kilátásba helyezte azt is, hogy maga is könyvet ír, és előadja saját változatát "Egy átvert szélhámos igazsága" címen. Védekezését arra kívánta kihegyezni, hogy az őt elmarasztaló bíróság csak a rendezővel kialakult bonyolult kapcsolatának utolsó öt hónapjára fogadta el a "gyengeséggel való visszaélés" vádját. A férfi végül elállt tervétől. "Csinálja csak meg a filmjét, én fogok hasznot húzni belőle" - kommentálta Breillat tervét.
Ám végső soron alighanem az Arte francia-német kulturális tévécsatorna, Breillat filmjeinek producere lesz a bonyolult ügy haszonélvezője. A történet ugyanis ideális lélektani téma, amely minden szereplőt kettős fényben mutat, ahogy azt a Le Figaro által idézett pszichiáter megfogalmazta. "Egy filmes által megrendezett sztori egy megrendezett helyzetről, amelyben egy filmes áll szemben egy szélhámost alakító szélhámossal. Szerepet kereső szerző és szerzőt kereső szereplő: két egymást becsapó intelligens ellenfél, aki egyaránt szerzőként is szerepel. Önmutogató narcisztikus teljesítmények konfliktusa, amelynek megnyilvánulási formája az adományok és ellenadományok játéka, méghozzá a teljesítményekre adott előlegek formájában" - összegezte a történet paradoxonait a pszichiáter.Előzetesnek nem rossz.
Forrás: MTI