Elhunyt Márkus Éva szinkronrendező. A Balázs Béla-díjas alkotót életének 93. évében, július 20-án érte a halál.

Márkus Éva 1920. április 8-án született Debrecenben. 1945 és 1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, ugyanebben az időszakban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát is.
1949-től az Ifjúsági Színház, 1951-től az Operettszínház rendezője, 1952 és 1985 között a Pannónia Filmstúdió szinkronrendezője. 1987-ben a Magyar Tudományos Akadémia kísérleti stúdiójában működő Rexfilmnél, majd 1998-tól a Duna Televíziónál dolgozott szinkronrendezőként, 1962-től a Magyar Rádióban is rendezett.
A Balázs Béla-díjat 1976-ban vehette át, 1982-ben érdemes művész címet kapott.
A Magyar Filmművészek Szövetségének tájékoztatása szerint Márkus Éva temetéséről később intézkednek.
Forrás: MTI