A legfrissebb kutatások az Antarktisz 53 millió évvel ezelőtti hőmérsékletét vizsgálva kimutatták, hogy a Déli-sarkvidék területén egykor pálmafák és majomkenyérfák magasodtak.
A Déli-sark peremén végzett kutatások rámutattak, hogy a jégtakaró helyén egykor pálmafák nyúltak az égbe. A pollenek, spórák, valamint az apró élőlények maradványain végzett elemzések információkkal szolgáltak a korai eocén időjárási körülményeiről, mely mintegy 53 millió évvel ezelőtt köszöntött be Földünkön. A Nature folyóiratban megjelent tanulmány szerint az antarktiszi tél egykor10 Celsiusfokos volt, nyáron pedig a hőmérséklet meghaladta a25 Celsiusfokot is. Ennek az időszaknak – melyet „üvegház Föld” fázisnak is neveznek – a jobb megismerése segítséget nyújthat a kutatóknak abban, hogy meg tudják jósolni, milyen hatással lesz a Földre a szén-dioxid mennyiségének növekedése.
A Glasgow-i Egyetem munkatársa, James Bendle szerint kétféle módon következtethetünk a jövőbeli időjárási körülményekre: egyrészt fizikai modellek segítségével, a másik technika azonban egyre elterjedtebb. Bendle a „vissza a jövőbe” szavakkal jellemzi a módszert, lényege, hogy a kutatók a földtörténeti időszakok vizsgálata után megpróbálják előre jelezni a jövőben várható időjárási körülményeket, ezek a periódusok ugyanis időről időre ismétlődhetnek.
A korai eocén szakaszában a légköri szén-dioxid koncentráció jóval magasabb volt, mint jelenleg. Napjainkban ez 390 ppm (part per million, az egész milliomoda), míg 53 millió évvel ezelőtt minimum 660 ppm, vagy még ennél is magasabb lehetett. Az átlaghőmérséklet5 Celsiusfokkal több volt, mint a jelenlegi, és az éghajlati különbségek egybemosódtak.
Az archeák szerkezete évmilliókon keresztül megőrződik
Az Antarktisz feltérképezése hatalmas kihívást jelent. A 34 millió évvel ezelőtti eljegesedés következtében az üledék nagy része eltűnt, vagy éppen több kilométernyi jégtakaró fedi – pedig az egykori időjárási körülmények meghatározásának fő támpontja ennek vizsgálata lenne.
Az Intergrált Óceánfúrási Program (Integrated Ocean Drilling Program, IODP) keretein belül most4 kilométermélyre ástak le a tudósok Wilkes Landnél, az Antarktisz keleti partján. Ezután további 1 kilométert fúrtak az eocén kori üledékben, melyben a későbbi vizsgálatok során pollenszemcséket fedeztek fel – ezek pálmafáktól, valamint a mai makadámia dió és a majomkenyérfa őseitől származtak. Emellett a tudósok egysejtű organizmusokat, archeákat is találtak. Az élőlények sejtfalán lévő molekuláris elváltozásokat a talaj hőmérsékletkülönbségei okozták, mikor az egyedek még életben voltak, s ezek a nyomok haláluk után is észrevehetően megmaradtak – ezáltal „eltemetett, 53 millió éves hőmérőknek” számítanak. Az archeák évmilliókon keresztül megőrzik eredeti formájukat és szerkezetüket, így segítségükkel következtetéseket vonhatunk le az egykori hőmérsékleti körülményekre vonatkozóan.
Az adatok együttesen arra utalnak, hogy még a legsötétebb antarktiszi tél sem volt hűvösebb10 Celsiusfoknál, a nyári nappali hőmérséklet pedig nem érte el a 30 fokot. Az alacsonyabb fekvésű tengerparti régiókban egykor pálmafák nőttek, míg a dimbes-dombos területeken bükkfák és fenyők álltak.
Dr. Bendle elmondta: akárcsak ma, az eocén időszakban is megnövekedett a szén-dioxid szint, ám a közeljövőben nem kell számítanunk hasonló mértékű változásra – főként, ha sikerül mérsékelnünk a szén-dioxid kibocsátást. A következő évszázadokra vonatkozó éghajlat-változási modellek azonban reálisnak tűnnek a friss vizsgálatok fényében is. A klímaváltozás hatásait nem szabad lebecsülnünk – foglalta össze a kutató.
Forrás: The Explorer World
