Ugyan nagyon sokan voltak csütörtökön a Szigeten, de csak keveseknek adatott meg az este egyik meghatározó élménye. Az indok egyszerű: kicsi volt a sátor.

Fogj meg húsz üres üveget, vidd oda a Coca-Cola gyűjtőpontjához és kapsz egy fesztiválpárnát, mely talán az idei Sziget eddigi legjobb találmánya. Az üdítőipari óriás megszállott lett az újrahasznosítást illetően, s amellett, hogy ajándékokat lehet bezsebelni egy kis gyűjtögetést követően, meg is tanítják az ember fiát/lányát, hogyan lehet további értékeket előállítani az üres üdítős dobozokból.

Aranyosak az alumínium ékszerek, jók a kulcstartók, zseniális a karfára akasztható hamutál, de mindent visz a már korábban említett fesztiválpárna. A tárgy lényege, hogy egyszerre funkcionál táskaként és párnaként, mely így bármikor lehetőséget ad arra, hogy a pár nappal ezelőtt még zöldellő fű poros maradványai közé letelepedhessen a szigetlakó, majd kényelmesen szállítsa tovább a mobil ülőhelyet.

Amennyire jó ötlet volt a párna, annyira nem lehetett használni, hiszen a csütörtök este fellépői nem adtak lehetőséget a békés ücsörgésre, itt bizony ugrálni kellett. A Korn a nagyszínpadon zúzta őrületbe a közönséget. A nézőtéren a szokásos középső rugdosódó tömeg mellett véletlenszerű helyeken apró pogócsoportok alakultak ami kissé nehezítette a koncert élvezetét, mint kiderült a gerinc környéki könyöklések rontják a hallást. Annyira azért nem tudják rontani, hogy ne halljuk a zenekart, akik a régi nagy kedvencek mellett új albumuk egy egy számával is megörvendeztették az extázisban örjöngő nézőket.


Külön említést érdemel a zenekar és a rajongók kiváló kapcsolata. Érezhető, sőt hallható volt, hogy a színpadon lévő emberek örülnek a színpad előtt lévő embereknek. Erre utalt a hosszas búcsúszöveg, benne az elmaradhatatlan „Isten áldjon meg benneteket Motherf*ckers!" is.

A Korn megérdemelné, hogy hosszabban essen róla szó, de egy másik együttes könyörtelenül beelőzött és elvitte a csütörtöki nap legjobbjának járó elismerést. A Roma sátor utolsó előtti fellépője, a The Barons of Tang nevű ausztrál csapat fantasztikusat alkotott, elérte, hogy a nem túl tágas helyiség közönsége hangosabban kiabáljon, mint a nagyszínpad előtti tömeg, s ha nem engedték volna őket egy ráadásszámot játszani, abból minden bizonnyal lincselés lett volna.


A banda saját bevallása szerint gypsy deathcore zenében utazik, ami sokkal ijesztőbbnek hangzik, mint ami. A hungarikumnak vélt cigányzene dallamosabb stílusával kevert enyhén jazzes őrületről van szó, melyet ezek az ausztrálok emeltek olyan élvezetes szintre, hogy még a törött lábú néző is ugrált - már amennyire tudott.



Sajnos a gép előtt ülve egyik videó sem fogja tudni átadni a tegnapi fantasztikus hangulatot, de reménykedhet még a kedves olvasó, a zenészek a színpadon azt mondták, jövőre is szeretnének jönni. Ha így lesz, érdemes lenne kicsit nagyobb helyszínre tenni őket, az biztos, hogy mindenkinek elhúznák a nótáját.