Az építményt eddig földművesek munkájának tekintették, most ezt cáfolja két brit kutató, akik tanulmányukat az Antiquity szeptemberi számában tették közzé.
Mint Chris Stevens és Dorian Fuller archeobotanikusok tanulmányukban kifejtik, a növénytermesztés abban az időszakban honosodott meg, amikor a brit szigetek időjárása enyhe és csapadékos volt, ekkor terjedt el például a tönkebúza, az árpa, a szőlő. Kezdetben a földműveléssel párhuzamosan fennmaradt a vadon termő gyümölcsök, bogyók, diófélék gyűjtögetése, és korlátozott mértékben terjedt el az állattenyésztés. Stonehenge építésének idejére, 5300 évvel ezelőtt azonban az éghajlat váratlanul szárazra és hűvösre fordult, ösztönözve a szarvasmarha-, birka- és sertéstenyésztést.
Háromezerötszáz évvel ezelőtt ismét enyhébbé vált az időjárás, így a bronzkorban a földművelés visszanyerte dominanciáját és a népesség villámgyorsan felhagyott a nomád életmóddal. Az archeobotanikusok szerint a nomád életmódot folytató pásztorok számára Stonehenge és a hozzá hasonló megalitikus építmények gyülekezőhelyként szolgáltak. A földművelésről állattartásra történő váltást kísérő kőépítmények megjelenése az adott időszakban megfigyelhető volt Afrika és Ázsia némely térségében is.
"A szétszórt, folyamatosan úton lévő, kis létszámú csoportok számára fontosak voltak a rendszeres találkozások. A rituális ünnepségek alkalmával egyeztek meg a szövetségeket megalapozó házasságokról, de a találkozók módot adtak a nyájak pároztatására is, hogy javítsák az állatállományt. Ilyen helyszíneken könnyűszerrel mozgósíthatták a résztvevőket nagyszabású építési projektek megvalósítására is" - magyarázta Dorian Fuller, a University College London kutatója.
Forrás: MTI
