A britek tavalyi favoritja nem ült a babérjain, hanem elkészítette második lemezét. A Come Of Age alapján azonban még mindig nem a Vaccines lesz a kedvenc zenekarunk.


Persze nem kell hatalmas pálfordulásra gondolni a bemutatkozást mindössze másfél évvel követő Come Of Age esetében, bár, mint ahogy azt a cím is sugallja (to come of age = kb. felnőni), a Vaccines valamennyire utolérte azt a képet, amit a sajtó ráaggatott. Már az eddigiekben is a Ramones, a The Jesus & Mary Chain vagy a The Strokes nevét emlegették a csapattal kapcsolatban (még annak ellenére is, hogy leginkább egyikhez sem volt semmi köze), ám a némileg rockosabb vonal a második anyagon inkább kitüremkedni látszik (torzabb, recsegőbb gitárhangzás; dübörgő dobok), ráadásul még a dalok is meglepően egyben vannak - de persze csak a tavalyi anyaghoz képest. Kerekebb, összeszedettebb számokat találhatunk itt, melyek közül talán az Aftershave Ocean és a Lonely World a legjobbak, de az azonos című Specials-dal hangulatát is megidéző Ghost Town vagy a kapós riffel kezdő Bad Mood sem a kellemetlen élmények számát növeli, ám sajnos vannak olyan pillanatok, amelyek igen: a Teenage Icon idegesítő gitármenete vagy a No Hope erőltetett dallama alapján még mindig nyilvánvaló, hogy Vaccines-t rém tehetségtelen zenészek alkotják, akiknek ilyen képességekkel nemhogy az angol lista első helyéig, de még nagyon a lemezszerződésig sem szabadott volna eljutni. Persze, ha továbbra is ilyen ütemben fejlődnek, a harmadik-negyedik korong idejére bármi megtörténhet, ám fogalmunk sincs, mi oka lenne bárkinek is erre a csapatra tennie a voksát, amikor temérdek ezerszer jobb zenekar tevékenykedik manapság.