Vannak dolgok, amikről nem szívesen beszélünk, de az igen ritka, hogy a hozzátartozók sem tudnak semmit.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2012-10-01/7911274/total_recall_schwarzenegger_book.jpg)
Mint a színész-politikus elmondta, élete során megtanulta „fagyasztóba tenni érzelmeit” és rengeteg titkot őrzött magában. Ilyen volt az is, amikor 2003-ban indult a kormányzói pozícióért. Új életrajzi könyvében, a Total Recall: My Unbeliavebly True Life Story (magyarul: Az én hihetetlenül igaz élettörténetem) című kötetben azt is elmondja, hogy felesége, Maria Shriver mindössze pár nappal a jelöléshez szükséges papírok leadása előtt értesült politikai ambícióiról.
„Nem akartam, hogy otthon állandóan ez legyen a téma” – írta Schwarzenegger. Ha valóban ezt akarta elkerülni, akkor bizony helyesen cselekedett, Shriver ellenzte férje kormányzói törekvéseit, végül édesanyja, Eunice Shriver közbenjárására békült meg a feleség. Talán ez volt az indoka annak is, hogy a következő kormányzói választásokról egyáltalán nem esett szó a Schwarzenegger-házban, Shriver a híradóból tudta meg, hogy férje újra indul a hivatalért.
Ez, és sok más furcsaság is kiderül abból a könyvből, mely nyomon követi, hogyan lett egy osztrák fiúból testépítő világbajnok, filmsztár, majd politikus.
Forrás: Huffington Post