Janisch Attila Balázs Béla-díjas rendező októberben induló Maladype Filmklubja olyan filmekkel foglalkozik, melyeket valószínűleg mindenki megnézett már, de sosem látott „igazán”.
Mindenki retteg a 237-es szobától. Aki azt állítja, hogy nem, az hazudik. Kiborító a padlószőnyeg mintája és a rajta guruló gyerekbicikli hangja is. A Ragyogásban a rendező valamit nagyon jól csinált. A kérdés csak az, hogy mit? A filmesek kezében rengeteg eszköz van, amikkel a nézők érzelmeit manipulálhatják, de a legügyesebbek mindig megtalálják azt a módszert, amianélkül gyakorol hatást az emberre, hogy tudatosulna benne, mi is az.
Janisch Attila, Balázs Béla-díjas rendező októberben induló Maladype Filmklubja erről fog szólni. Olyan filmeket vetít le, amiket valószínűleg mindenki megnézett már, de sosem látott „igazán”. A közönség, ha nem szakmai szemmel néz egy filmet, márpedig általában nem azzal néz, akkor elveszik a szövevényes történetben, a főhősért való aggódásban, és nem figyel az apró részletekre. Az ördög viszont (ha éppen nem Jack Nicholsonban) akkor a részletekben rejlik. Janisch rendezői szemmel segít láttatni olyan, sokszor láthatatlan eszközöket, amik meghatározzák az egész film hangulatát – például ártalmatlannak tűnő szereplőket, hétköznapinak tűnő szituációkat tesznek hátborzongatóvá.
Ha valakiben megáll az ütő a 237-es szoba láttán, de nem tudja, hogy pontosan miért is, akkor október 5-én a Maladype Bázison a helye, ugyanis az első előadás Stanley Kubrick Ragyogás című filmjével és annak hatásmechanizmusaival foglalkozik.
Azok, akiket inkább a művészettörténet rejtélyes esetei érdekelnek, Orosz István grafikus Szem/Fény/Vesztés című előadássorozatára jöjjenek minden hónap utolsó keddjén, ami olyan különös témákat vesz sorra, mint például a félbevágott képek története, M.C. Escher holland grafikus vonzódása a „lehetetlen tárgyakhoz”, és a misztikus 34-es szám.
