Kétszázezer dollárral, vagyis több mint 44 millió forinttal lett gazdagabb az a kaliforniai tanárnő, aki a gyermeknevelés kedvéért feladta hivatását, de azért otthon még rajzolgatott.
Adonna Khare nyerte az Art Prize közösségi szavazatokon alapuló művészeti verseny fődíját Elephants című, óriási alkotásáért. Amikor azt mondjuk, hogy óriási, akkor egyrészt az darab minőségére, másrészt pedig valódi fizikai méreteire is gondolunk.Az Elephants egy komoly teret igénylő, négy méter magas és 13 méter széles rajz, mely az alkotó szerint ceruzával, radírral és egy zoknival készült. Khare azt is elmondta, hogy nem tervezte meg előre a hatalmas képet, így „megmagyarázhatatlanul összefüggő” lett a mű.

A verseny keretén belül összesen 560 000 dollárt osztottak szét, ebből a Khare által nyert összeg volt a legmagasabb.
Méreténél fogva nehéz átfogó képet készíteni a győztes alkotásról, így ha szeretné jobban megvizsgálni azt, akkor itt további fényképeket talál.
Forrás: Huffington Post