Nagy vihart kavart Damien Hirst gigantikus köztéri bronzszobra, az igazság istennőjét állapotosan ábrázoló Verity a brit tengerparti városban, Ilfracombe-ban, amely a turizmus fellendülését várja a világhírű kortárs művész munkájától.

A kérdést végül az döntötte el, hogy a városnak nagy szüksége van az idegenforgalom megélénkülésére, mert csökkentek a vendéglátóipari bevételek. "Üdülőhelyként ismernek minket természeti szépségeink miatt, de manapság ez már nem elég. Szállodák zárnak be, tehát tennünk kell valamit, hogy lendületbe hozzuk a gazdaságot. A művészet olyan vonzerő lehet, ami idehozza a turistákat" - fogalmazott Mike Edmunds önkormányzati képviselő. A szobor érkezése azonban felbolygatta a város életét. Az ellentábor bizarrnak, erkölcstelennek, obszcénnek, gusztustalannak, groteszknek titulálta, az alkotás pártját fogók viszont szépnek és páratlannak nevezték, és azzal érveltek, hogy a mű rendelkezik azzal az erővel, amire a városnak most szüksége van, vagyis sokan elzarándokolnak majd Ilfracombe-ba a kedvéért.
Hirst munkái rendre megosztják a szakértőket és a közvéleményt is. A művész egy nyilatkozatában erről azt mondta: igyekszik nem figyelni az elítélő kritikákra. A londoni Tate Modernben szeptember elején zárult retrospektív kiállítása ugyanakkor a múzeum történetének leglátogatottabb önálló tárlata volt. A konceptuális művész pályafutásának két évtizedét összefoglaló válogatást, köztük a formaldehidben tartósított cápát több mint 460 ezren tekintették meg.
Forrás: MTI