Egy teljes magánkollekciót árvereznek el Los Angelesben, amelyben megtalálható az összes eddigi James Bond-film plakátja, köztük számos ritkaság. Az aukciósház becslései szerint a bevétel közel 43 millió forintnak felelhet majd meg.

A december 15-ére és 16-ára szervezett árverés másik izgalmas darabja a legelső 007-es filmplakátok közül való, 1962-ből származó Dr. No-plakát. Ennek értékét 3000-5000 dollárra (650 ezer-egymillió forint) becsülik. A kultikus kollekciót egy brit magángyűjtő vásárolta össze 25 év alatt - közölte Joe Maddalena, az aukciósház elnöke.
Az ötvenedik Bond-évfordulóval egybeeső árverésen más 007-es emlékeket is áruba bocsátanak, valamint olyan filmes relikviákra is lehet majd licitálni, amelyek nem kötődnek a Bond-univerzumhoz. Egy október elején megtartott londoni aukciós gálán 752 ezer font (260 millió forint) folyt be Bond-relikviák árveréséből. A Quantum csendjében szereplő Aston Martin sportkocsiért 157 ezer fontot (54 millió forint) fizetett egy licitáló. A bevételt jótékony célokra fordítják.
Az első James Bond-film, a Dr. No 1962-ben debütált a mozikban. A sorozat 007 - Skyfall című, 23. részét október 26-án kezdik vetíteni a magyar filmszínházakban.
Forrás: Hirado.hu