Szombaton indulnak az elődöntők a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozatában. A Hagyományok Háza által meghirdetett tehetségkutató versenyre 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek.

November 3-tól 12 néptáncegyüttes, 12 zenekar vagy énekegyüttes, 12 énekes vagy hangszeres szólista, valamint 12 táncos szólista vagy táncospár mutatkozhat be a Fölszállott a páva 2012 elődöntőiben. Felkészülésüket a sorozat idején a szakma mesterei segítik. A 120 percesre bővülő sorozatban szombatonként négy kategóriában három-három produkciót értékel a zsűri, közülük kategóriánként egyet juttat tovább egyenes ágon a középdöntőkbe. Az adásonkénti nyolc kieső közül - kategóriától függetlenül - két versenyzőt lesz lehetősége még "megmenteni" a zsűrinek. A négy novemberi elődöntőből így összességében a versenyzők fele, 24 produkció juthat tovább a decemberi középdöntőkbe.
A továbbjutók névsorát 2012. október 29-én, hétfőn a Duna World Kívánságkosár című műsorában tették közé a szervezők, az egyes kategóriákat a zsűriző szakemberek is értékelték - zárta közleményét az MTVA.
Forrás: Hirado.hu