Chris Dave még nem volt húszéves, amikor Kenny Garrett együttesével fellépett a Pecsában. Ha a dobolásban radikálisan újszerű, egyéni játékot keresünk, jó helyen járunk a koncertjén, ahogy akkor is, ha nagyon mai és intenzív zenei élményre vágyunk.

Saját zenekarával rengeteg stílust bejárnak; saját szerzeményeik mellett feldolgozásokat is játszanak (Jimi Hendrix, Fela Kuti, J Dilla, Radiohead). A legjobb ajánló azonban maga a zene, mely az alábbi linken elérhető.
A Chris Dave and the Drumheadz zenekar tagjai:
Jermaine Williams – basszusgitár, Kebbi Williams – szaxofon, Isaiah „Sharkey” Thomas – gitár, Chris Dave – dob
A Trafó koncepciója, hogy egy hazai együttest is bemutatnak, akiknek zenéje, hozzáállása egyértelműen kapcsolódik az est fő fellépőjéhez. Ez az együttes mi más lehetne ezúttal, mint az Amoeba, akik nagyon friss és hiánypótló zenéjükkel gazdagítják a hazai klubéletet. A mostani bővült felállásában kb. egy éve játszik együtt a négy zenész. A kezdeti trió formáció Sabák Péter összehívására jött létre a (ma is aktív) Fixi4 nevű hip-hop bandában való közös zenélések élményeiből fakadóan. Közös gyökereiket funk, jazz és hip-hop szituációkban érték tetten, valamint az elektronikus beatmaker hozzáállás is közös halmazt jelent az együttes kebelezési területében.
Az Amoeba zenekar tagjai:
Sabák Péter - basszusgitár, szintetizátor, szempler, vokál
Sági Vanis Viktor - gitár, szempler, Bognár Szabolcs - rhodes, effektek
Boros Levente - dob, szintetizátor
Chris Dave and the Drumhedz (USA) és az Amoeba (H) koncert
2012. november 14., 20:00 - Trafó