Globális médiaeseményt produkált azzal, hogy a sztratoszférából visszaugrott a Földre. Tettéért ezt a díjat érdemli.

"Előtte senki más nem ugrott ki ilyen magasságból, senki más nem zuhant nagyobbat szabadesésben, és senki ilyen sebességgel: Felix Baumgartner megvalósította a látszólag megvalósíthatatlant azzal, hogy a sztratoszférából ugrott vissza a Földre" - olvasható az indoklásban.
A zsűri szerint Baumgartner ugrása olyan globális médiaesemény volt, amilyenre nemzedékek óta, az 1969-es holdraszállás óta nem volt példa: szerte a világban több mint 200 tévécsatorna közvetítette élőben az ugrását, és csak a YouTube videomegosztó portálon nyolcmillióan kísérték figyelemmel az eseményt.
A Bambi első kitüntetettje Rökk Marika magyar származású primadonna és filmszínésznő volt, és a hagyomány szerint az ő kislánya nevezte el az őzet ábrázoló díjat Bambinak Felix Salten mesekönyvének címszereplője alapján.
Forrás: Hirado.hu