Emlékkövet kap jövőre C.S. Lewis, a Narnia krónikái című ifjúsági regénysorozat írója a Westminster Abbey-ben található Költők sarkában. A regényíró sok híresség mellett kap helyet.
A regényíró, költő és esszéista olyan irodalmi óriások társaságába kerül a híres zarándokhelyen, mint Geoffrey Chaucer, William Shakespeare, Charles Dickens vagy Thomas Hardy. Az emlékkő felavatása 2013. november 22-én lesz, Lewis halálának 50. évfordulója alkalmából. A 64 esztendős korában elhunyt író Oxfordban nyugszik.
Lewist legtöbben a gyermekek számára írt, Narnia krónikái című fantázia regénysorozatáról ismerik. A sorozat első kötete, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény 1950-ben jelent meg. A regényfolyam hét könyvét több mint százmillió példányban adták el, rádió-, tévé- és színházi adaptációk születtek, filmeket is forgattak belőlük. A szerző ismert munkái közé tartozik az 1942-ben publikált, szatirikus hangvételű Csűrcsavar levelei is.

C.S. Lewis Belfastban született 1898-ban, tanulmányait az Oxford Egyetemen végezte. Az első világháborúban megsebesült, majd felépülve Oxfordban tanított. Közeli barátja volt A Gyűrűk Ura szerzőjének, J.R.R. Tolkiennek.
Forrás: Hirado.hu