A Kultúrpart állandó szerzője, Weiner Sennyey Tibor költő, író, hét előadást tart a Művelődési Szinten (MÜSZI). Az első előadás címe: Félelem és reszketés Edgar Allan Poe-val.

Előadásokat tartasz november 28-tól, kéthetente a MÜSZI-ben. Miről és miért?

Ezek az előadások elsősorban az irodalom és élet szoros összefonódásáról fognak szólni, arról, hogy a költészet és az igazán jó próza mindig az éberséget jelenti, és a tudatosságot erősíti. Arról, hogy „a verseket nem írjuk, hanem éljük”. Arról fognak szólni, hogy akik eljönnek rá, és megtisztelnek figyelmükkel, azoknak megpróbálom elmondani, miért van az, hogy lehet ugyan Poe, Baudelaire, Lovecraft, Borges, Weöres vagy Hamvas művei nélkül élni, de az az élet nem lehet sosem igazán jó, vagy teljes. Legalábbis nekünk, európaiaknak, akiknek alap kéne, hogy legyen az olvasás. Hatalmas gazdagságnak tartom, hogy olvashatjuk ezeket a szerzőket és meghallhatjuk, hogy mit és hogyan súgnak nekünk. Ezzel a vagyonnal élni kell.

Konkrétan kiről és milyen művekről fogsz beszélni először?

Az első előadás címe Félelem és reszketés Edgar Allan Poe-val – de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy csak és kizárólag Poe-ról lesz szó, inkább csak, hogy az ő versei és novellái lesznek azok a „meditációs objektumok”, amelyek segíteni fognak az alcímben meghatározott célt elérni, vagyis azt, hogy „hogyan fogalmazhatjuk meg a félelmeinket és a megfogalmazás által hogyan győzhetjük le őket. Poe esetében elsősorban az Eldorado című versről és az „Eldoradó” utáni vágyról, A Hollóról – különösen Tóth Árpád fordításában magyarul és Lou Reed tolmácsolásában angolul – és néhány fontos novelláról, mint A palackban talált kézirat vagy az Arthur Gordon Pym. Szóval sokkal inkább a „fantasztikus” Mr. Poe-ról fogok beszélni, mint a „krimi atyjáról”. Szó lesz a kábítószerekkel való kapcsolatáról, talán valamennyire az életéről és a haláláról is. Főleg azért, mert az, amit ma irodalomnak hívunk, ennek az elmebeteg zseninek az árnyékából nőtt ki. Különösen pedig mindabból, amit egységesen úgy nevezünk: romantika. A romantika szónak persze van némi negatív áthallása a köznyelvben, de ezek a napnyugati romantikus srácok tudtak valamit. Ami fontosabb: ők álltak először igazi korszakhatáron, olyanon, mint mi most. Először kellett szembenézniük mindazzal, amit a „felgyorsult világ” jelentett. Egyszer csak elkezdtek közeledni egymáshoz a világ sarkai azáltal, hogy megjelent a vasút és a távíró, ennek a folyamatnak a csúcsán vagyunk ma az interkontinentális repülőutak és a világháló korszakában. Korunk egyik legnagyobb kérdése, hogy a globalizáció feloldja-e a különbségeket és ellentéteket, vagy pedig inkább az egyedit és a sajátosat teszi tönkre. Vagy mindkettő? Poe félelmeiben ott van az embertelen, abnormis és gépiesített élet és halál lehetősége, a rettenetes szorongás mindettől, s a kísérlet a feloldásra. Mert a kimondás által indulunk el azon az öngyógyító úton, amikor nem csak megszabadulunk a félelmeinktől, hanem már nem is félünk.

Szerinted félnek az emberek?

Szerintem ma itt mindenki rettenetesen fél. Számomra ez nagyon furcsa. Annyit szenvedtek az emberek a szabadságért, s oly könnyen dobják oda, hogy az már szinte gyanús. Lehetséges, hogy a társadalom nap mint nap hipnotizálva van, főleg a média által, hogy csak fogyasszon, de ne gondolkodjon. A nagy zombi és vámpír hype mögött az az öntudatlan félelem rejtőzik, hogy itt most valóban sokan válnak zombivá és valóban sokan szívják mások vérét. Ez szerintem, ugyanúgy, ahogy az apokaliptikus víziók is, azért helytelen hozzáállás, mert nem tud kettőt hátra lépni. Nincs benne távlat és emberség. Lehet úgy nézni, hogy egy karácsonyi vásár lihegő tömege zombik sokasága, de ők igazából jót akarnak. Ez a tömeg teli van halálfélelemmel és szeretetéhséggel. Minél nagyobb a csillogás és a költekezés, annál inkább. Lázadjatok fel a fogyasztói társadalommal szemben! Csak azt vegyétek meg, amire szükségetek van, ne halmozzatok fel felesleget. Sokan mondják, hogy „tudatos fogyasztókra” van szükség, szerintem inkább „tudatos alkotókra”, akik megalkotják azt a világot, amiben nemcsak érdemes, de jó is élni. Tudatos alkotó lehet az anyuka és az apuka, aki nem dől be, a gyerek, aki segít, és a tanár és a művész, aki alkotva tanít.

Idealista vagy.

Köszi.

Térjünk vissza a „7előadásra”. Kikről fogsz még beszélni?

Azokról, akik számomra igazán fontos szerzők. Baudelaire, Ady, Lovecraft, Borges, a jávai kawi költészetről, Békássy Ferencről, Weöres Sándorról és Hamvas Béláról, de inkább mellékelném a beszélgetésünkhöz a programot, és visszatérnék ehhez az idealizmushoz még egy gondolat erejéig. Szerinted mi történik ma itt?

Hogy érted? A világon? Magyarországon?

Is-is. Réges-rég le kellett volna már számolni azzal az illúzióval, hogy Magyarország külön létezik. Utoljára talán Mátyás király idejében volt „külön”, de akkor is befolyásolta a külföld. Visszatérve: éppen ennek a „mostnak” és az „ittnek” a tudatosításra lesz alkalmas ez a sorozat, arra teszek kísérletet, hogy az általam leginkább ismert és szeretett művészet, vagyis az irodalom által mutassak rá a jelen helyzetre. Az éberség gyakorlása lesz ez a 7előadás. Azt szeretném, hogy együtt gyakoroljunk azokkal, akik eljönnek.

Reméljük, sokan elmennek majd...

Ha csak egy ember eljön, én már annak is örülök. Talán még nem mondott le mindenki arról, hogy gondolkodjon, hogy éber maradjon és tudatos.