A mexikói-amerikai származású előadó, Jenni Rivera gépe vasárnap zuhant le. A szerencsétlenségben heten vesztették életüket.

A szomorú hír egyben azt is jelenti, a családnak fel kell adnia a reményt, hogy Rivera túlélte a balesetet. Testvére a napokban még úgy nyilatkozott: 95 százalék, hogy meghalt, de nem adjuk fel, hiszen a holtteste még nem került elő, és DNS-t sem találtak.
A család már a temetést szervezi, az énekesnőt pedig feltehetően elhamvasztják. Rivera hamvait Los Angelesben helyezik majd örök nyugalomra.
Az énekesnő a közelmúltban egy kis kitérőt is tett, a színészkedéssel kacérkodott. Debütáló filmjét áprilisban mutatják be, ebben egy hip-hop előadó édesanyját alakítja.
Forrás: Hirado.hu