A nyomorultak nem spórolt a dalbetétekkel, ami a produkció rovására ment, ám Anne Hathaway és Hugh Jackman miatt talán érdemes megnézni.
Nem szeretnénk túlságosan szőrös szívűek lenni, és a rendezőt is tiszteljük annyira A király beszéde okán, hogy ne húzzuk le a filmet, ám finoman szólva némi hiányérzetünk azért maradt az előadás után. Maga a történet adott volt, hiszen Victor Hugo már a 19. században megajándékozta az emberiséget A nyomorultakkal, és az ebből készült musicalt is mindenki látta, akit a műfaj nem riaszt. A filmes adaptáció azonban a 21. században elég merész vállalkozásnak bizonyult, mivel a közönség ingerküszöbe igencsak eltolódott az elmúlt években. Nagyot kell dobni ahhoz, hogy valaki valóban elkápráztassa a nagyérdeműt, az akciófilmek lüktetésén felnőtt generáció számára pedig lehetetlen vállalkozásnak tűnhet egy olyan forradalmi leheletű történet befogadása, amelyben a lemondás és az erkölcs problematikája okozza a konfliktust a világuralom megszerzése helyett. Tom Hooper ennek ellenére megalkotta a kétezres évek zenés filmjeinek egyik legmonumentálisabb darabját.
A monumentalitást valóban nem lehet elvitatni a filmtől, ám a 160 perc már fészkelődést vált ki a nézőből. De nem azért kezdi el nézegetni az óráját, vagy lecsekkolni a Facebook-üzeneteit, mert egy alapvetően rossz alkotásról van szó. Az időbeli határok kitolása egy olyan faktor, amit túl lehet élni, ha teljes lényünkkel átengedjük magunkat Jean Valjean, Cosette, Javer és Fantine történetének. (Vagy ha Tarr Béla filmeken nőttünk föl.) Ráadásul egy ekkora terjedelmű irodalmi alkotást elképesztően nehéz 160 percbe besűríteni úgy, hogy ne sérüljön az eredeti mű. De jelen esetben mégis fölöslegesnek tűnt a közel két és fél óra.

Hugh Jackman nélkül pedig fabatkát sem ért volna a film, ő tökéletes választás volt. A főhős karakterét úgy formálta meg, hogy az már önmagában megérne valamiféle szobrocskát. Jelesre vizsgázott még Anne Hathaway is, pedig az ő karaktere hordozza a történet erkölcsi gerincét, és mutatja meg a megtisztuláshoz vezető utat. Ez a két színész vállalta a feladatot, ami filmen sokkal nehezebb, mint a Broadwayn: játszani kell és énekelni. No, de nem is akárhogyan. Mindketten emberfeletti teljesítményt nyújtottak, gondoljunk csak a Neveletlen hercegnő hajvesztésére. És a hangokkal is megbirkóztak – mégpedig kitűnően –, ellentétben néhány kollégájukkal. Ha másért nem is, miattuk mindenképpen megéri megnézni a filmet.

Talán pont Russell Crowe jelenetei alatt voltak mindig a büfében a hangmérnökök és az énektanárok, nem tudni, de az biztos, hogy az új-zélandi óriást nem lett volna szabad ilyen kihívás elé állítani. Nem állíthatjuk, hogy nem jutna be valamelyik tévés tehetségkutató legjobb 12-je közé, de hamar kiszavaznák a nézők, mert nem hinnék el neki, amit énekel. A Mamma Miában már bizonyított Amanda Seyfriedet kifejezetten élvezetes volt hallgatni, ahogyan az Éponine-t alakító Samantha Barksot is. Az egész musical-vonal azonban erőltetett volt, a dalok – amikből akadt bőven – minden elől elvették a fényt, és alig volt időnk sajnálni valakit, vagy éppen átélni a forradalom hevületét, a szereplőkkel való azonosulásra pedig tényleg nem maradt idő. Akadt azonban két „legény" a gáton, akik feledtetni tudták velünk a kínos perceket.

Helena Bonham Carter és Sacha Baron Cohen képviselték a brit humort a filmben, amiért örökre hálásak leszünk a rendezőnek, mert az általuk életre hívott jelenetek végre tényleg önfeledt perceket szereztek. Kis szelet volt az övék, de az elképesztően jól funkcionált egy olyan filmben amiben 160 percig még WC-re is énekelve mennek a szereplők. De persze az is lehet, hogy Tom Hooper megelőzte a saját korát, és néhány év múlva a Tom Cruise-os akciófilmek is dugig lesznek zenés betétekkel.

Érthető, hogy az érzelmi töltetet kívánta a rendező fokozni azzal, hogy ilyen sok dalt használt fel, és hogy élőben énekeltette a karaktereket. De zenéből is megárt a sok.
A film mindenesetre elképesztő siker, ha csak a nézettségi adatokat vesszük alapul, és ahogyan az eredeti mű is, valóban monumentális – ezt nem lehet elvitatni A nyomorultaktól.