A film, amire kénytelen leszek anyámnak jegyet venni, mert már napok óta ezzel nyaggat. Mert hogy öregek, meg zene, meg egyébként is. Neki biztos tetszeni is fog.

Én még nem döntöttem el, hogy nekem jó volt-e vagy sem. Végigültem, ez kétségtelen, és helyenként még élveztem is, de még nem tudtam egészbe gyúrni az élményt. Valahogy ellentmondásos maradt a dolog, vagy sánta, vagy én nézek túl sok filmet mostanában, nem tudom.

Mindenesetre nagyon sokan várják a Kvartettet, mert ez Dustin Hoffmann első rendezése, ráadásul a film alapjául szolgáló darabot nagy sikerrel játsszák már itthon is. Roland Harwood ironikus drámája karrierjük végére ért, kiöregedett sztárénekesekről szól, akik méltósággal próbálják meg elviselni a sokasodó ráncokat és a tapinthatóan eltűnő-félben lévő tehetséget.



Hoffmann Maggie Smith-re osztotta a nyugdíjas zenészek otthonába érkező legújabb lakó, Jean szerepét, akinek új lakhelyén nem csak jelenével, hanem múltjával is szembe kell néznie. Volt férje, akit Billy Connolly tüneményesen alakít, még mindig haragszik rá rövid életű házasságuk miatt, de hajlandó elásni a csatabárdot, ha Jean még egyszer elénekli velük legendás kvartettjüket. Jean viszont megfogadta, hogy soha többet nem énekel.

A kedves vígjáték őszintén próbálja meg bemutatni, hogyan viseli el az ember, ha megkopik a csillogás, ha rosszalkodik a prosztata vagy a csípő, és hogyan találjunk magunkat életünk vége felé is olyan célokat, amik miatt érdemes élni. A poénok nagy része erre épít – hogy ne panaszkodjunk a sajgó derék miatt, hanem röhögjük csak ki nyugodtan. Ami egyrészt tényleg aranyos és életigenlő dolog, másrészt meg nekem valahogy teljesen életidegen. Nem a méltóságos öregedés része, nem. Az biztos létezik. Csak nekem fájóan közeli élmény az, hogy itthon ez nagyon nehezen valósulhat meg.

Ha jobban belegondolok, tulajdonképpen ezért nem tetszett annyira a film. Végig az volt az érzésem, hogy a szereplők nagyon szerencsés emberek. Nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy filmet nézek, túlságosan foglalkoztat az öregkor azon része, amely a teljes kiszolgáltatottságba torkollik, és amire itthon kevés jó megoldás létezik.

A Kvartett tehát egy jó film, bájosan ősz karakterekkel, egy szép angol kastéllyal és csípős iróniával, de nekem most nem feküdt a téma. Majd megnézem később is, hátha.