Először lép fel Budapesten a Joy Division egykori basszusgitárosa, Peter Hook. Light nevű zenekarával március 25-én az A38 hajón adják elő az Unknown Pleasures című albumot.
Kevés muzsikus létezik, aki nagyobb hatást gyakorolt volna a brit zenei színtérre, mint a Joy Division és a New Order egykori basszusgitárosa, Peter Hook. Nem csupán zenészként, hanem producerként, menedzserként és klubtulajdonosként is elemi befolyása volt a nyolcvanas évek egymást követő manchesteri hullámaira.
Az elmúlt években a korszakról két könyvet is megjelentető Hook ezúttal Light nevű zenekara élén érkezik Budapestre, hogy a Joy Division egykori mesterművét, az Ian Curtis életében megjelent egyetlen lemezt, az Unknown Pleasurest (Ismeretlen élvezeteket) adja elő. A lehető legautentikusabb Joy Division tribute – egy egykori Joy Division-tagtól.
Peter Hook életében éppúgy meghatározó volt egy bizonyos Sex Pistols nevű nevenincs punkzenekar 1976-os, 42 néző előtt lezajlott hangversenye a manchesteri Lesser Free Trade Hallban, mint a későbbi Factory- és Hacienda-alapító Tony Wilsonéban. Hook egy barátjával, Bernard Sumnerrel látogatta meg a rendezvényt, ami valósággal letaglózta, olyannyira, hogy másnap meg is vette élete első basszusgitárját, és pár hónapon belül meg is alakult a Warsaw nevű zenekar, a mikrofonnál a frissen felvett Ian Curtisszel.
A Joy Division előtörténetéből következik, hogy az alapító Peter Hook a zenekar hagyományainak legautentikusabb továbbörökítője. Összetévesztethetetlen, pulzáló, minimalista, hideglelős basszusgitár-játéka, dalszerzői hozzájárulása a Joy Division fojtott, ki-kirobbanó posztpunk számaihoz, majd később a New Order elektronikával átitatott dance-rockjához elemi hatást gyakorolt a kilencvenes évek elejének brit tánczenéjére.

A New Orderből Hook volt az, aki elsősorban működtette az Európa leghíresebb klubjának nyugodtan nevezhető Haciendát (emlékeiről nemrég könyvet is írt a sokatmondó „Hogyan döntsünk be egy klubot?" címmel), így aztán a rave-hullámban is jelentős szerepe volt. Egészen 2007-ig játszott a New Orderben, amikor szinte egyik napról a másikra bejelentette, hogy nem hajlandó többet együtt dolgozni Sumnerrel. A lépés meg is rendítette egy kis időre a zenekart, ami csak jó pár év szünet után szedte össze magát annyira, hogy újra színpadra lépjen.
Hook viszont könyveket kezdett írni, a Joy Division történtetét összefoglaló Unknown Pleasures tavaly szeptemberben jelent meg. Közben megalapította saját zenekarát Light néven – és nem meglepő módon Joy Division-dalokat kezdett játszani, a lehető leghűségesebb formában. A projekt apropója az Ian Curtis halálának 30. évfordulójára rendezett megemlékezés volt a manchesteri Factory klubban, amin az Unknown Pleasurest adták elő – majd egy évvel később a második, „posztumusz" lemez, a Closer koncertje is sorra került. Hook több interjújában is beszél arról, hogy milyen különös élmény volt ez számára: hiszen a Closer lényegében a Curtis halálát követő „feloszlás" után jelent meg, ezért ezeket a számokat sosem játszották élőben (Ian Curtis az amerikai koncertturné indulásának előestéjén lett öngyilkos).
Hook eredetileg csupán egyetlen koncertet tervezett, de a kritikai és közönségsiker arra késztette, hogy folytassa a projektet. Ezúttal Budapesten, az A38 Hajón a Joy Division első lemezét, az Unknown Pleasurest adja elő zenekarával. A brit könnyűzene egyik kulcslemezének újraértelmezése, élőben – ki lenne erre hivatottabb, mint a Joy Division egyik alapító-kulcstagja, akinek hatása és elismertsége a mai napig érezhető.
További információk az A38 honlapján.