Az olasz operavilágban és a sajtóban is széles visszhangot kapott a milánói Scala és a Corriere della Sera vitája, mely az újság zenekritikusának az operaszínházból való kizárásához vezetett.

Az újság Lissner levelét is közölte, mely szerint az újságíró "személyes kampányt" folytatott a Scala és az itt fellépő művészek ellen. Olasz lapértesülések szerint Isotta azzal a kritikájával haragította magával Lissnert, amelyben "nehéznek és tudálékosnak" nevezte Daniel Harding brit karmester vezénylését. Isotta "rossz karmesternek" tartotta a Scalában fellépő Claudio Abbadót is és azt írta, hogy a Scalában előadott Trisztán és Izolda annyira "langyos volt, hogy hihetővé tette még a Wagner homoszexualitásáról terjengő alaptalan feltételezéseket is".
A Scala és a Corriere vitája éppen az operaház idényét decemberben megnyitó Wagner-művel csapott magasba. Az újság kritizálta Lissner azon döntését, hogy az olasz Verdi helyett a Wagner-évfordulóról emlékezett meg. Az olasz zenekritikusok szövetsége szerint Isotta kitiltásával a Scala a kritikagyakorlás szabad jogát korlátozta. Az Il Giornale milánói napilap szerint "Lissner úgy viselkedik, mintha a Scala az övé lenne."
A torinói La Stampa arra emlékeztetett, hogy Milánóban már kitiltottak kritikus újságírót divatbemutatóról és a Milan labdarúgócsapat sajtótájékoztatójáról is, de most a város két jelképe, a Scala és a Corriere hadakozik egymással. A La Stampának a Scala kakasülőjének operaszakértő közönsége azt hangoztatta, hogy "kritizálni lehet, de Isotta túllépte a határt, amikor Abbadót rossz karmesternek nevezte. Ami túlzás, az túlzás."
Forrás: MTI