Sajnos nem érte meg az a rengeteg várakozás, ami a My Bloody Valentine harmadik lemezét előzte meg, az 1991-es Loveless folytatása ugyanis nem méltó saját híréhez.


Az anyagról megjelent recenziók néhánya említi, hogy inkább a történet egy újabb bekezdésére, mintsem a Loveless folytatására kell számítanunk az új korong esetében, és való igaz, az m b v összehasonlíthatatlan elődjével, ám ez nem feltétlenül jelent pozitívumot, sőt: ha belegondolunk, hogy ez volt az a mű, amit a fél világ várt epekedve megannyi éven keresztül, összeszorul a szívunk. A legelső furcsa dolog az, hogy a lemez külseje alapján úgy tűnik, nagyon a tagokat sem érdekelte a sorsa: ennyi idő után kilenc számot, egy fantáziátlan borítót és egy semmitmondó címet dobtak elénk, arról nem is beszélve, hogy a dalok neveit is Nemecsek módjára kisbetűvel írták (ráadásul eddigi 2013-as koncertjeiken sem játszottak a friss albumról egy számnál többet). Így nem meglepő, hogy a tartalom sem olyan minőségű, mint amilyenre sokan számítottak. Az igaz, hogy a fülünket beborító mennyei bizsergést változatlanul mesés érezni, ám azt, hogy ezen kívül sok dicsérendő dolog nem fért a lemezre, már kevésbé. A félreértések elkerülése végett, az eredendő probléma nem az, hogy az m b v nem képes felérni a Loveless utáni elvárásokhoz (ez ugyanis rengeteg olyan nagylemezről is elmondható, melyek máskülönben igen nagyszerűek), hanem az, hogy általánosságban, alapjaiban véve nem jó. Ha például az első harmad többé-kevésbé hagyományos MBV-számoknak vehető szegmenseit vesszük, szétfolyó és lapos, élvezhetetlen dallamokkal teletűzdelt amőbákat hallunk (kivétel: Who Sees You), a középső rész szintis-pszichedelikus dream-pop dalai gyönyörűségtől mentesen, félkészen hatnak (kivétel: New You), az utolsó etap jungle és drum 'n' bass ütemei pedig annyira zavarba ejtően hatásvadászok (kivétel talán: In Another Way), hogy inkább hinnénk azt, hogy Goldie erőszakolt meg néhány 'Valentine számot, mint hogy belenyugodjunk abba, hogy Shields agyából pattantak ki ilyen ötletek. Bármennyire is elszomorító tehát, de az m b v nem méltó az életműhöz: egy inhomogén, csapzott és egyáltalán nem kiemelkedő anyag lett a sokéves munka eredménye, bár igaz, talán még mindig jobb tudni, mi van az üveghegy másik oldalán, mint azon tépelődni, hogy vajon miféle csoda lehet még a Loveless-en túl. Ám természetesen, ettől függetlenül, ha valaki mondjuk egy hónapja a kezünkbe nyomja a korongot, és megkérdezi, hogy szerintük ez a My Bloody Valentine éonok óta érlelődő, várva várt, mindent elsöprő harmadik lemeze, vagy Shields '95-ben félbehagyott, és azóta is valami alagsori raktárban porosodó, százvalahanyadik albumkísérlete, mi gondolkodás nélkül az utóbbira szavazunk.