„Gyík legyek, ha nem tudtam, csak az lehet a valódi Amphitryon, kinél most délben ebédet adnak" – mondja Sosias, és igen, valahogy így: akinél az éléskamra kulcsa, az az igazi...
És mégis, a fenti idézetekből is kitűnik, nem hűségről, hűtlenségről, megcsalásról, a férfi és a nő közötti örök szomorú-víg játékról van itt szó elsősorban. A Molière műve nyomán Heinrich von Kleist által újraírt komédia mára lepedékes-keserédes játékká változott Gáspár Ildikó szövegváltozatában.
Ki kicsoda, ki mihez-kihez hű, kiben látja párját, vagy akár önmagát? Még a Tihanyi Ildi által tervezett ruhák is ideiglenesek papír-mivoltukban.
Megkettőződünk, vagy ellopták valódi énünket? Alkméné (Tenki Réka) már-már sejti, ki a valódi férj, mégis az istenit választja. Pedig érzi, megvezették... Nem hűtlen mégsem, hiszen szemfényvesztés történt. És tényleg. Elbizonytalanodás, a lét ingataggá válása, igazi királyi trükk az, amiről itt szó van. Egy pillanat műve, és Amphitryon (Nagy Zsolt), a győztes thébai hadvezér porba hull, elveszti mindenét, nincstelenné válik (akárcsak ma egy csöves, egy homeless) – ha az istenek úgy akarják. Itt az égiek osztogatják még a jelzőket is egysejtűségtől a csodásságig, és játszanak úrral, szolgával egyaránt, kényük-kedvük szerint. Már bájital sem kell, elég az erős szó.
Hőseink, isteneink az egekből jönnek – zseniális díszletelem a rendező-díszlettervező Gothár Pétertől a darab elején a gumiasztalszerű, alulról látható égi jelenet, ahonnan Jupiter és Merkur (Udvaros Dorottya) nekiindulnak, hogy itt lenn a porban szembesítsenek minket önmagunkkal most, 2013-ban.
Nemzeti Színház
Heinrich von Kleist: Amphitryon
vígjáték Moliére nyomán
bemutató: 2013 február 23.
