Adele 21 című albuma lett 2012 legnagyobb példányszámban eladott lemeze, ezzel zsinórban második éve uralja a globális lemezeladási listát.

A Music Week című brit üzleti magazin elemzője, Paul Williams szerint a növekedés „rendkívül jelentős". „Sok-sok évi hanyatlás után a görbe végre kezd úja felfele ívelni – hangsúlyozta a szakember. – Mindez remekül szemlélteti a zeneipar erőfeszítéseit, illetve azokat az eredményeket, amelyeket a digitális korszakhoz való alkalmazkodásnak köszönhet."
Az IFPI szokásos évi digitális zenei jelentése szerint az online zeneértékesítésből származó bevétel tavaly 9 százalékkal 5,6 milliárd dollárra nőtt, ami az összes bevétel nagyjából 34 százaléka. A digitális zeneértékesítésből származó bevétel mintegy 70 százalékát a letöltések, további 10 százalékát az előfizetéses zenei szolgáltatások tették ki. Az IFPI szerint bár a zeneipar jelenleg a talpra állás jeleit mutatja, még mindig vannak olyan „jelentős akadályok, amelyeket muszáj leküzdeni a további növekedés érdekében".
Mint arra a szakemberek rámutattak, az internetes kalózkodás továbbra is jelentős hatással van a piacra. A becslések szerint a felhasználók nagyjából egyharmada rendszeresen látogatja az illegális fájlmegosztó oldalakat.
Forrás: MTI