Bírálat érte a világ első Heródes-kiállítását, amiért a jeruzsálemi tárlaton az Izrael által 1967-ben megszállt Ciszjordániából származó leletek is láthatók.

David Mevorah kurátor három éven át dolgozott a kiállításon, amely október 5-ig látható az Izrael Múzeumban, az ország legnagyobb kulturális intézményében. Heródes király Kr. e. 73-tól 4-ig élt, uralkodása tehát több mint kétezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, a róla szóló tárlat mégis puskaporos hordóvá vált. Júdea, Galilea és Szamária Róma által kinevezett helytartójaként ugyanis Heródes egykor olyan területek felett is uralkodott, amelyek a mai Ciszjordániához tartoznak. A bírálók azt kifogásolják, hogy az izraeli hatóságok túl messzire mentek a kiállítással kapcsolatban.
A Nagy Heródes – A király utolsó útja című kiállításon látható többek között Heródes gyönyörű színekkel dekorált trónterme, ezüst boroskelyhek, amelyekből a fogadások alkalmával ivott, illetve az a szarkofág, amelyben a feltételezések szerint eltemették. A szarkofágot csupán 2007-ben fedezte fel Jehud Necer izraeli régész. A rekonstrukció hatalmas költségekkel járt, de így legalább mindenki láthatja ezt a kulturális örökséget – mondta Mevorah. Heródest nagyon kegyetlen uralkodónak tartották: féltékeny volt, még a hozzá legközelebb állókban sem bízott – feleségét és legalább három fiát is megölette. Ugyanakkor zseniális építtető volt, birodalmában több mint 15 palotát emeltetett. A legtöbb ásatási helyszín azonban Ciszjordániában található, amelyet Izrael 1967-ben elfoglalt.
Alig nyitott meg a kiállítás, a Palesztin Hatóság máris felemelte szavát, hangoztatva, hogy a kiállítási tárgyak Izraelbe vitele a nemzetközi jog ellen vét. Izraeli régészek is bírálattal illették a múzeum eljárását. „A régió kulturális öröksége mindenkié, aki benne él, palesztinoké és izraelieké egyaránt" – írta Jigal Bronner, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora és Jonatan Mizrahi, a régészet politikai kihasználása ellen küzdő Emek Saveh nevű szervezet alapítója. A kritikusok szerint az ásatásokat közösen is végezhették volna, majd a palesztinoktól a kiállítás idejére a múzeum kölcsönkapta volna a leleteket. Ehelyett az izraeliek tonnányi leletet sajátítanak ki és izraeli múzeumban állítják ki – kifogásolja Bronner és Mizrahi.
Az Izrael Múzeum visszautasítja a vádakat. Az 1993-ban rögzített oslói megállapodás szerint Izrael törődik a nyugati parti régészeti helyszínek karbantartásával és védelmével. A kiállítás befejeztével a leleteket visszaviszik lelőhelyükre – hangoztatta. Mevorah nem érti a kiállítás keltette izgalmat. „Nem politikáról és nem nacionalizmusról van szó. Ezeket a különleges leleteket egyszerűen mindenki számára elérhetővé kellett tenni. A kiállítás ilyen vitatott megítélése bizonyosan nem a békét támogatja. Aki megpróbálja ezt az egészet politikai bélyeggel ellátni, az épp az ellenkezőjét éri el" – fejtette ki a kurátor.
Forrás: MTI