Tíz év után ismét a fővárosban ad koncertet Paul McCartney. Az ex-Beatle június 27-én lép fel zenekarával az Ernst Happel Stadionban Out There! elnevezésű új turnéja keretében.

A zenészlegenda először 1993-ban, New World Tour nevű turnéja egyik állomásaként, legutóbb pedig 2003-ban, a Back in the World turné keretében lépett fel Bécsben.
Az énekes honlapján olvasható, hogy idei turnéján olyan helyeken is ad koncertet, ahol eddig még sosem lépett fel. Így például Varsóban is, ahol június 22-én, a Nemzeti Stadionban lép színpadra. Az idei turnén elhangzó dalok McCartney egész pályafutásán átívelnek.
A 71 éves zenész kicsattanó formában vág neki az 2013-as évnek, feltöltődve a 2012-es esztendő rendkívüli sikerességétől. McCartney tavaly befejezte a rekordot hozó On The Run turnéját, emellett megjelent Kisses on the Bottom című albuma, mely felkerült a slágerlisták élére. Csillagot kapott a hírességek hollywoodi sétányán, a Walk of Fame-en, fellépett az angol királynő gyémántjubileumi ünnepségén és az olimpia nyitógáláján. Betetőzésképpen pedig a brit hanglemezipar akadémiájától elnyerte Az év embere díjat is.
A turné mellett új stúdiólbumon is dolgozik a nyughtatlan zenész. A koncertkörút további helyszíneit a következő hetekben közlik majd.
Forrás: MTI