79 éves korában érte a halál a legendás zenei producert, aki pályafutása során olyan nagy nevekkel dolgozott együtt mint Bob Dylan, Frank Sinatra, Paul McCartney, vagy Ray Charles.

A dél- afrikai születésű fiú már három éves korában zongorázni és hegedülni tanult. Amerikába költözött, hogy a neves Julliard School diákja lehessen. Hamarosan a zenei élet középpontjába került, 18 évesen megnyitotta első stúdióját, Jack Arnolddal. Ramone pillanatok alatt a zenei élet legnagyobbjai közé írta be magát.
Paul Simon volt az egyik első, aki vele dolgozott, de Billy Joellel való munkakapcsolata emelte a szakmában legismertebb producerek közé. Ő volt az első kereskedelmi forgalomba hozott cd, a Joel 52nd Street című albumának producere is. A "pop pápája" 14 Grammy-díjat nyert, valamint egy életműdíjat, összesítve 100 milliónál többet adtak el azokból a lemezekből, amelyeken ő dolgozott.
A Sound on Sound magazinnak 2005-ben így nyilatkozott: "Hosszú éveken keresztül szolgáltam, mint hangmérnök, és figyeltem más producerek munkáját. Ők ébresztettek rá arra, hogy azt kell adnom a környezetemnek, ami a legtemészetesebben jön belőlem. Ez pedig nem más, mint a művészek bátorítása, felkarolása volt. A fiatal zenészek olyanok, mint a kis zsenik. Figyelemmel, odafigyeléssel kell bánni velük."
Forrás: Hollywood Reporter